Azért nem tudom annyiban hagyni a tegnapi vita lényegesebb pontjait, mivel úgy érzem, hogy minden ésszerűségnek ellentmond az, hogy egyesek mi mindent hisznek tudni vélnek
- bizonyos dolgokról. Leszögezem, hogy én magam azt vallom, hogy nem tudok semmiről semmit, főképpen akadémikus bölcsességgel telve.
Szóval itt ez a fránya világegyetem. Próbáljuk meg összefoglalni egyesek nagy elánnal képviselt álláspontját e témában.
A világegyetem nem végtelen, a tér és az idő véges. Valamikor volt kezdete és vége is.
Azért ez nem semmi kijelentés ahhoz képest, hogy az emberiség jobbára ki sem mozdult a helyéről, a bolygójáról, amelyen világra vakarózott, és a maximum a megfigyeléseit illetően néhány fejlettnek gondolt teleszkóp. Lefényképezzük a környező űrt x milliárd fényévnyi körben, aztán néhány év múlva hatalmas bizonyossággal élve jelentünk ki dolgokat olyan térségekkel kapcsolatban, amelyek elképzelhetetlen távolságban vannak. Oké, vannak színkép tartományok, amelyek segítségével talán levonhatunk bizonyos fajta következtetéseket, de csupán néhány olyan állandó jellemző univerzális alkalmazásával enyhén szólva is botor dolog akár az általatok képviselt véges világegyetem minden tulajdonságára azt mondani, hogy megalapozottak az ezekkel kapcsolatos ismereteink, feltevéseink.
Minden korszakban el volt szédülve magától az ember. Régen tudományos alapelv volt, hogy a Föld korong alakú. Aztán tökéletes meggyőződéssel állítottuk, hogy a Föld a világegyetem központja, majd a Nap került erre a helyre. Akadémikus tudós emberek, az általatok olyannyira becsült és tisztelt tudós koponyák tartották lehetetlen fantazmagóriának a repülést, sőt, kinevették a gőzhajók kontinentális alkalmazásának lehetőségét is, mivel úgy gondolták, hogy az óceánok átszeléséhez oly irdatlan mennyiségű tüzelőanyagra lenne szükség, amelyet egyetlen hajó sem lenne képes magával vinni. Az 1950-es évek elején fizikusok egy emberként röhögtek a rakétatechnikával végrehajtott űrutazás tervén.
Hogy mi mindennek a lényegi mondanivalója?
Az ember tudása állandó változásban van, nincsenek benne standard pontok, ám ebből sem képes tanulni. Pillanatnyi ismeretanyagától elszédülve vallja azt, hogy jelen ismeretei a világ dolgait illetően fantasztikusak, biztosak, megdönthetetlenek, és kvázi szakrálisan érinthetetlenek. Aztán jön valami vagy valaki, aki halomba dönti a dolgokat. A tudós társadalom soha nem szerette az alternatívan gondolkodókat. Az ilyem emberek osztályrésze általában a kirekesztés, kiközösítés volt, aki nem haladt a mainstream dögunalmas, bigott, korlátolt áramában, azt azonnal megbélyegezték és kinevették az elképzeléseit. Csakhogy mindig a másként gondolkodó, úgynevezett outsider elmék hozták meg az újabb tudományos forradalmakat, ők alkottak meg olyan paradigmákat, amelyek lerombolták a dogmákat, és újakat hoztak helyettük. A akadémiai tudósvilág egy lomha mamut, amely nem lát tovább az ormányánál. Ráadásul beképzelt egy állat, mivel minden korszakban fensőbbséges magabiztossággal határozta meg a minket körülvevő világegyetem alapvető ismérveit, és ugyanezzel a idióta bizonyossággal terjesztette el emészthetőbb formában tanait a plebs között. Aztán felbukkant egy outsider, aki időszakosan fenekestül felforgatott mindent, ennek köszönhetően néhány évtizedik csak kiröhögték az elképzeléseit, majd szép lassan akár egy szentté avatási ceremónia a lázadó eszméket beolvasztották a közben óvatosan és időszakosan plasztikussá tett világkép rendszereikbe. A tudományos világ nem rendelkezik standard, mindenestül felderített, és tökéletesen kiismert természeti alapvetésekkel. Ez nem is áll módjában, talán közvetlen környezetünket illetően Föld állhat némileg biztosabban, ám még itt is rengeteg kérdés, megkérdőjelezett alapigazság, felderítetlen mechanizmus található. Csak hogy a legegyszerűbb és legközelibb, kézenfekvő, nem is annyira bonyolult példával éljek: Nem rég felfedeztek egy térséget, ahol több tucat kipusztultnak hitt, vagy egyáltalán nem ismert állat és növényfajt találtak. Elképesztő, nem? A mindent látó mesterséges holdak korában, amikor feltérképeztük a Föld minden nyúlüregét
Erre betoppan a zoologiába egy csomó, eddig még csak nem is ismert állatfaj
Vagy vegyük az úgynevezett harártudományokat, mint pl. a parapszichológiát. Itt sem értünk nagyjából semmit sem, de legalább annyira sikerült előbbre lépni, hogy nagyra becsült tudósaink már hajlandóak tudomásul venni, hogy bizonyos, meglehetősen botor módon természetfelettinek gondolt jelenségek márpedig léteznek. Mint pl. a telepátia, vagy a prekogníció, amely felettébb érdekes tulajdonságokat olyan komoly szervezetek támogatásával kutattak-kutatnak, mint a CIA (MK-ULTRA program, pl.)
De vegyük akár a szigorúan akadémikus tudományokat.
Kvantum-világ: A tudósokat leginkább zavarba ejtő szféra, ahol bizony rengetegszer nem úgy viselkednek a dolgok, ahogyan azt ismeretanyagaink révén elvárhatnánk. Ok-okozati felcserélődések, pl.
Nos, mindent egybefoglalva: Személy szerint nem tudom elképzelni, hogy egy állandóan változó, igen plasztikus, és rendkívül hiányos tudományos dogmarendszerben higgyek. Ezt a luxust átadom nektek. Főképp akkor, amikor a világegyetemben gyakorlatilag még csak nem is jártunk.
Apropó világegyetem
Szóval véges, igaz? No de mi van utána? Alapkérdés. A semmi? Az is valami, a tér üres kiterjedése, tehát a világegyetem része. Más világegyetemek? Azok is az egységes multi-világegyetem részei, tehát mégis csak végtelen egy dolog ez, nem? És ha ott más világegyetemek találhatóak, akkor miért nem érzékeljük azoknak a csillagoknak a fényeit? Mert túl messze vannak ahhoz, hogy érzékeljük azokat? Vagy, mert falak választják el egymástól a világegyetemeket? Hahaha
Vagy csupán arról van szó, hogy az ilyen léptékű dolgok megértéséhez nem vagyunk többek, mint morzsafaló csótányok? Mindegy, a viláegyetemnek végtelennek kell lennie, ez a logikus. Egy teret el lehet határolni a tér többi részétől. Építek egy házat a házamnak lesz egy jól behatárolható kiterjedése, tehát a házam véges jellemzőkkel bír. A falakon túl azonban ott van a tér további része. Nincs olyan, hogy nincs tér, mert akkor vajon mi más van ott helyette? És ami felcseréli a tér-időt, az hogyan és miben foglal helyet? Az abszolút semmi is helyet foglal, hiszen folytatja a tér kiterjedését, igaz? A véges világegyetemetek is elhelyezkedik valamiben, igaz? Mi ez a valami? És ez a valami vajon nem a végtelenség analóg manifesztációja?
Ősrobbanás. Az idők kezdete. Eleve röhej. Nem volt előtte semmi hiszen nem létezett világegyetem. Aztán valami kattan, és lőn világosság. Mi a katalizátor? Mikor? Hiszen nem létezett idő, így semmiféle folyamat nem történhet soha, mivel minden folyamatnak időre van szüksége ahhoz, hogy létrejöhessenek. Sőt, a semmi nem hozhat létre semmiféle folyamatot, mivel a tökéletes semmiben nincsenek olyan dolgok, amelyek bármit is létrehozhatnának. A semmi ebben az ősállapotában állandó. Mivel nincs benne semmi, így semmi nem reagál semmire és nincs lereagálandó esemény sem, mivel a semmi nem hordoz magában eseményeket, nincsenek folyamatok, jellemzők, anyagállapotok, semmi. Ennek ellenére a semmiből kialakul az Ősgömb, és felrobbanva prüszköli szét a világegyetemet az egyszer csak létrejött téridőben. És a semmiből létrejött a minden. Hihető.
Nem tudom, mennyivel nem logikusabb, hogy mindig is volt világegyetem, és mi csupán egy mellékes folyamat véletlenszerű melléktermékei vagyunk. Lehet, hogy az általunk ismert világegyetem fluktuációja valóban valamiféle robbanásra utal, ám jóval ésszerűbb számomra azt gondolni, hogy ez a pulzálás nem egy egyetemes ősrobbanás eredménye, hanem egy lokális Kis Bumm-é, amely létrehozta azt a néhány milliárd fényévnyi lokális világegyetemet, amelyről azt hisszük, hogy az a teljes és véges világegyetem. Holott az nem más, mint a valódi végtelen egy hihetetlenül apró buborékjának teljesen jelentéktelen kis pukkanása.
És ez az elmélet semmivel sem logikátlanabb, mint az, amit itt egyesek keresztes lovagi elánnal hirdetnek.
Még jó pár más dolgot szerettem volna tisztázni, de sajnos most nincs erre időm. Majd később, sorry.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
, de már ehez is lenne véleményem.
(na jó, tegnap már fáradtak voltunk 
