A hírhedt filmrendező az utóbbi években ráállt a játékok megfilmesítésére, amelyet folyamatos felháborodás és kritizálás követett. Filmes bázisáról olyan alkotások kerültek ki, mint a BloodRayne, House of the Dead és Alone in the Dark, s már dolgoznak a Dungeon Siege mozis változatán, valamint előkészületben van a Postal és a Far Cry is. Még a BloodRayne forgatása után kelt ki magából és üzent az őt bírálóknak.
„Az a legfélelmetesebb, hogy a legtöbb engem kritizáló nem igazán foglalkozik a filmekkel. Divattá vált Uwe Bollt piszkálni, és ezt nem tudom felfogni. Nem értem, miért támogatja őket a média. A legtöbb újságíró csak követi az internetes közvéleményt. Nagyjából egy-két ezer emberről beszélek, akinek talán a fele láthatta a filmjeimet, és ezek közül is talán két százalék látta a House of the Dead előtti alkotásaimat.”
Véleménye szerint a játékokból készített filmjei időről időre javulnak. „A Dungeon Siege sokkal jobb lesz, mint a BloodRayne, ami meg nagyságrendekkel jobb volt, mint az azt megelőző House of the Dead.” - említette, majd hozzátette, „Ha az emberek nem látták ezeket, az nem az én problémám, de szerintem ők azok, akik leginkább szidják munkásságomat. A normális emberek, akik moziba járnak, és tévét néznek, nem így gondolják.”
Boll tisztában van azzal, hogy nagyon nehéz játékra épülő filmet készíteni, mert mindegyiknek megvannak a maga korlátai, határai. Úgy gondolja, hogy minden új mozijában tanul a „hibáiból”, és szerinte a BloodRayne nézhető és elfogadható mozi. Tudja persze, hogy Amerikában és Európában is lenézik egyesek az alkotást, de a rendező hiszi, hogy a sztrárok és maga történet is megcáfolja őket. Arról nem is beszélve, hogy a BloodRayne esetében nem horror-filmet készített, hanem fantasy-t minden más műfajjal fűszerezve.
Hogy mennyire szórakoztató és pörgős mozi a BloodRayne, azt a honi nézők is eldönthetik idén nyáron. A film július 27-től látható a hazai mozikban.
Uwe Bollnak elege lett a kritizálókból
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]







