A Rayman sorozat legújabb része, a Rayman Raving Rabbids igencsak ígéretes játék, mely elsősorban a Nintendo Wii konzolján játszva hozza majd az igazi, teljes játékélményt. A korábbi mellé két új video érkezett, melyekben a kissé beteges nyulak demonstrálják a maguk módján, hogyan is kell majd a minijátékokat vezérelni a Wii Remote és a Nunchuk segítségével. Emellett újabb képek is érkeztek, 5 darab a játékból, mellé pedig egy renderelt nyuszi kontrollerrel a kezében, valamint négy wanted hirdetés. A videók letöltéseink között érhetőek el.
A hírhez kapcsolódóan írnám le, hogy a napokban a forgalmazónál volt szerencsém kipróbálni a játék még ki nem adott demóját. Ebben négy minijáték szerepelt. Az 5-10 perc játéklehetőség alapján elmondható, hogy PC-re is igyekeztek a szokásostól eltérő vezérlést adni a játéknak. Az egyik feladat például egy lasszó segítségével egy tehén messzire hajítása volt, ehhez pedig egerünket kellett szép nagy körben mozgatni. Remélem, hamarosan publikussá válik a demo...
Rayman Raving Rabbids videók és képek
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Rayman Raving Rabbids
Platform:
Kiadó: Ubisoft
Forgalmazó: Amex-Tec
Megjelenés:
2006. december 8. PC, PS2, Wii
2007. április 6. X360
Minimális rendszerigény: Pentium 4/Athlon 1 GHz, 256 MB RAM, 64 MB-os videokártya, DVD-ROM, 1,5 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]









