Az Ubisoft több sikerjáték folytatásával és pár új, nagynak ígérkező névvel készül a karácsonyi ünnepekre. Elsőnek ott az Assassin's Creed, mely konzolokra már novemberben, PC-re pedig 2008 elején jelenik meg. A vérbeli verekedős játékok kedvelőinek lehet jó hír, hogy a Beowulf mindhárom platformra napvilágot lát november során a filmpremierrel egy időben, így kellemes kikapcsolódást biztosíthat majd az év hátralevő részében. PlayStation 3 tulajdonosok örülhetnek egy remek repülőgépes akciónak, a Blazing Angels 2 Secret Missions of WWII, melyben egy második világháborús pilóta szerepét kapjuk a világ nagyobb frontjain. De ha már a háborúknál tartunk még idén a boltokba kerül a sikeres sorozat legújabb tagja a Brothers In Arms Hell's Highway is. Aki inkább valami elgondolkodtatót szeretne annak ott a Wiire és Xbox 360-ra fejlesztett CSI: CRIME SCENE INVESTIGATION Hard Evidence, mely a sikeres TV sorozat egy újabb feldolgozása. Remek sci-fi akciójátéknak ígérkezik a Haze is, melyben egy szuperkatona szerepét kapjuk, aki később inkább átáll a lázadókhoz, igaz csak PlayStation 3 tulajdonosoknak. A stratégiák kedvelőinek csak egy kiegészítővel kedveskedik most a francia cég, az ünnepekre boltokba kerül a Heroes of Might and Magic V: Tribes of the East, új küldetésekkel, egységekkel, varázstárgyakkal és kihívásokkal.
Ubisoft karácsonyi tervek
A francia kiadó több ígéretes játékkal is készül az ünnepekre.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]