Az utóbbi hetek mozdulatlansága után ezúttal alaposan átrendeződött az Angol eladási lista. A PC-s rangsorban három új játék is debütált a legjobb tíz között, az új Sims kiegészítő pedig kapásból letaszította a trónról a már hosszú hetek óta ott ücsörgő Football Manager 2008-at. Harmadik helyen debütált a Frontlines, míg a Lost - a játék a hatodik pozícióból indulhat neki a bevételek hajszolásának. Ennél is jobban átalakult az összetett eladási rangsor, ahol ugyan Mario megtartotta vezető pozícióját, ám alatta teljes volt a felfordulás. A már említett Lost és a Frontlines: Fuel of War a második, illetve a harmadik helyen nyitottak, de új versenyző az ötödik Lost Odyssey is, míg a Pro Evolution Soccer 2008 a tizenkilencedik helyről kapaszkodott vissza a kilencedikre. Ezúttal pedig az összesített eladások top-helyein is van PC-s játék, hiszen a The Sims 2: Freetime a nyolcadik lépcsőfokra lépett indulásként.
Heti PC-s TOP 10:
1. The Sims 2: Freetime
2. Football Manager 2008
3. Frontlines: Fuel of War
4. Call of Duty 4: Modern Warfare
5. The Sims: Castaway Stories
6. Lost - The Video Game
7. Crysis
8. Unreal Tournamaent III
9. World of Warcraft: Battle Chest
10. The Sims 2: Bon Voyage
Heti összesített TOP 10
1. Mario & Sonic at the Olympic Games
2. Lost - The Video Game
3. Frontlines: Fuel of War
4. Call of Duty 4: Modern Warfare
5. Lost Odyssey
6. Fifa Street 3
7. Pro Evolution Soccer 2008
8. The Sims 2: Freetime
9. Unreal Tournament III
10. Devil May Cry 4
Leisure software charts compiled by Chart Track, (C) 2007
ELSPA (UK) Ltd.
Eladási toplista - Anglia
Alaposan átrendeződtek a listák.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
tomcsa4 2008.03.05. 15:34 [1340]
Jó, de vannak olyanok is, akik Simsben élik ki tervezői stb hajlamaikat. Hányszor teheted meg életben, hogy felekat bontasz, építesz, berendezkedsz stb? Sőt biztos van olyan is, aki megtervezi saját lakását, berendezi stb és megtetszik neki, azt megcsinálja. Más a célközönség.
Hofi 2008.03.04. 18:07 [1579]
Én kipróbáltam a Sims-eket, de nagyon nem hatott meg. Igazatok van. A való életben ugyanennek a részese lehetsz. Utálom amikor valami bajuk van és állandóan pesztrálni kell mindegyiket (pl. WC-re kell mennem, aludni akarok stb.) Én maradok a nagyszerű Sid Meier's Pirates!-nál (ez az új). A legaddiktívabb jaték (nehéz felállni mellőle) ;-)
somesz83 2008.03.04. 14:35 [3336]
Nem tudom, kutyát sétáltatni, egyetemre járni, mikuláscsomagot vennii a valós életben is lehet. Akinek ehez plussz szimulációra van szükséges, azt csak végletekig sajnálni és szánni tudom.
Gerry 2008.03.04. 14:10 [8082]
1. Az emberek nem ide jutottak, hanem mindig is itt voltak.
2. Lehet szapulni a Sims szériát, de mivel a pc-s/konzolos játék nem nevezhető a szellemi tevékenységek csúcsának, szinte mindegy, mivel ütik el az idejüket az emberek. Különbségek persze vannak, azonban korántsem annyira, mint amennyire ettől itt szokás hüledezni.
3. A Sims sorozattal játszók között felülreprezentáltak a nők-egészen konkrétan melyik hardcore II Vh-s körökre osztott stratégiával, avagy tömeggyilok Fps-el tolják?:-O Nem várható el, hogy pontosan ugyan azt szeressék 100%-ban, mint hímnemű társaik.
Barátném is szereti a Sims-ket, mint ahogy a kalandjátékokat, a stratégiákat és az arcade autósgaméket is. Nincs ezzel semmi probléma.
(Csak sikerüljön rávezetnem a cRPG-k műfajára>:-] )
2. Lehet szapulni a Sims szériát, de mivel a pc-s/konzolos játék nem nevezhető a szellemi tevékenységek csúcsának, szinte mindegy, mivel ütik el az idejüket az emberek. Különbségek persze vannak, azonban korántsem annyira, mint amennyire ettől itt szokás hüledezni.
3. A Sims sorozattal játszók között felülreprezentáltak a nők-egészen konkrétan melyik hardcore II Vh-s körökre osztott stratégiával, avagy tömeggyilok Fps-el tolják?:-O Nem várható el, hogy pontosan ugyan azt szeressék 100%-ban, mint hímnemű társaik.
Barátném is szereti a Sims-ket, mint ahogy a kalandjátékokat, a stratégiákat és az arcade autósgaméket is. Nincs ezzel semmi probléma.
(Csak sikerüljön rávezetnem a cRPG-k műfajára>:-] )
somesz83 2008.03.04. 13:33 [3336]
Ez a szint... eddig jutnak az emberek.:-/
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]
