Szeptember 11-én jelenik meg a Guitar Hero 5, mely alkalomból a forgalmazó immár hagyományosnak nevezhető bajnokságot szervez. A Westend bevásárlóközpontban a földszinti szökőkút mellett szeptember 11-én 19-22 óra között lesz a verseny, de a színpadon már déltől bárki kipróbálhatja a játékot. A bajnokságra háromfős csapatok jelentkezhetnek (énekes, gitáros és dobos), szeptember 10-i határidővel, a ghwt(kukac)bsc.hu címen. Maximum 20 csapat jelentkezését fogadja el a BSC, mely keret várhatóan meg is telik, így a helyszínen már nem valószínű, hogy lesz lehetőség nevezni. Ahogy az eddigi alkalmakkor volt (a Guitar Hero World Tour és Guitar Hero: Metallica megjelenése kapcsán), úgy ezúttal se a játékban elért pontszám lesz a döntő, a zsűri értékeli a zszínpadi koreográfiát és a bandák kinézetét is. (Tehát például ismét hozhattok magatokkal óriási rajongótábort transzparensekkel vagy az arcotok kifestésével próbálhatjátok magatokra felhívni a figyelmet.) A győztes csapat minden egyes tagja egy Guitar Hero 5 készletet kap, mely a játékot és egy gitárt tartalmaz, a második helyezett csapat tagjai Guitar Hero játékot kap, míg a harmadikak Activision ajándékcsomaggal térhetnek haza.
Guitar Hero 5 verseny
Szeptember 11-ére a Westendbe várják a háromfős csapatokat.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Guitar Hero 5
Platform:
Fejlesztő: Neversoft Entertainment
Kiadó: Activision
Forgalmazó: BSC Kft.
Megjelenés: 2009. szeptember 11.
HOZZÁSZÓLÁSOK
gamator 2009.09.07. 09:57 [176]
Ha ilyen bandák is lesznek mint a lenti reklámban, akkor elmegyek megnézni :)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]