Nyáron jelentette be a Logitech, hogy PS3-hoz és PS2-höz használható Guitar Hero gitár és dob kontrollert dob piacra, most pedig megtudhattuk, hogy a két akkor kimaradt platformhoz is jönnek a prémium kategóriás vezérlők: Wii és Xbox 360 konzolokhoz használható változatban is kapható lesz októbertől mind a gitár, mind a dob. A PlayStationökhöz készült "hangszerekhez" hasonlóan a Wii-s és Xbox 360-as gitár is részben fából készül, a Wii változatra fényes fekete, míg az X360-asra fényes fehér koptatólapot kapott. A dobfelszerelés három dobfelületet és két cint tartalmaz, melyeket tetszés szerinti szögben állíthatunk be a kényelmes játékhoz. A dobok kávája süllyesztett kialakítású, hogy elkerüljük a véletlen megütésüket. A szabályozható rugójú acél lábpedál pedig elnyűhetetlennek ígérkezik. A Wii-s változat esetében a gitárba illetve a dobba kell helyezni egy-egy Wii Remote-ot, hogy azon keresztül kommunikálhasson a géppel. Mind a dob, mind a gitár 199 eurós áron lesz kapható (külön-külön). Az új kontrollerek a Guitar Hero játékok (köztük a pénteken boltokba kerülő Guitar Hero 5) mellett az ősz során érkező Band Herohoz is használhatóak lesznek, és feltételezhetően mindazon Rock Band játékok is kezelni fogják, melyek amúgy kezelik a GH vezérlőket (tehát a Rock Band 2-től kezdve). (A fotókon a Wii-s változatok láthatók.)
Logitech gitár és dob kontroller Wii-hez és Xbox 360-hoz is
Prémium vezérlők a Guitar Hero játékokhoz.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]

