28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Ubisoft - jön az új DRM

Az új PC-s kalózvédelem leállítja a játékot, ha megszakad a netkapcsolat.

Írta: Retee 35 hozzászólás

Párszor már írtunk arról, hogy a francia Ubisoft szeretné megújítani és még szigorúbbá tenni a kalózok elleni védelmét szoftverei részéről, s az elmúlt hetekben már be is mutatkozott az ezt megvalósító DRM rendszer. Azt viszont nem mondhatnánk, hogy a játékosok kitörő örömmel fogadták, hiszen a védelmi programnak folyamatos netkapcsolatot kell biztosítani, méghozzá tényleges elérést, mert ha a Ubi szerverei és a mi példányunk nem tud kapcsolatban maradni egymással, akkor a játék is véget ér. Ezzel a módszerrel egyelőre két programot láttak el, és bizony az Assassin's Creed második részénél a tesztelők is tapasztalták, ha a DRM nem kapja meg a sávszélességét, akkor a játék mentés nélkül búcsút int a felhasználónak...
Ez persze néhány igen fontos kérdést is felvet, például azt, hogy mi van, ha nem a crack miatt nem kap elérést a védelem, hanem a netszolgáltató gyengélkedik, esetleg pont a Ubisoft kapcsolattartó szoftverei állnak le. Ez utóbbi esetére azonban a franciák azt ígérik, hogy megoldják a problémamentes működést.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Gump
Gump [5430]
Én megértek minden kiadói igyekezetet, hogy nehezítsék a kalózkodást stb., de megint az lesz, hogy aki eredetivel akar játszani, az fog szívni. A STALKER CoP is ott a polcon, de Win 7 alatt csak crackelve hajlandó elindulni...
Snow Dog12
Snow Dog12 [1360]
Uristen! az ev vedelmi rendszere :O)) sok iq kelelt hozza hogy kiagyaljak mi ? Jo nagy öngolt rugtak. Ugyis mire kijön a jatek ra 2 napra ott lessz feltörve valameik torrenten. Mai hackereknek ez ugy megy mar mint a dio töres.
Pras
Pras [5492]
Nono! Igazat adok Neked, erre nem gondoltam, de azért léteznek már ma is olyan sifírozások, amiket nem két hét feltörni. Nem emlékszem pontosan, ezért meg nem állnék neki átolvasni egy könyvet/Wikipediát, de az RSA és a PGP asszem elég decens kódok. Semmi sem "feltörhetetlen", de matematikailag egyoldalú függvényekkel megoldható az, hogy kétszáz évig ketyegjen rajt a masina.
Persze, mivel most csak úgy túrkálok az emlékeimben, erősen kétesélyes, hogy az általam említett esetre alkalmazható volna, azt azért továbbra is állítom, hogy ha tisztességes energiát feccölnek bele, megoldható, hogy a pajzs egy lépéssel előbbre járjon a kardnál. Már azon egyszerű oknál fogva is, mivel a pénz azon az oldalon van. Ezen felül, nem "feltörhetetlen" védelem kell, hanem olyan, amit "nem éri meg" feltörni.

Ha kinyírják a PC-s játékipart... legalább nem veszek új számítógépet, mert a Combat Mission elfut talán egy 486DX-en is. :D
Lacko
Lacko [11561]
De nekik - legalábbis jelenleg - nincs egyesített marketing csapatuk, aki kiáll a PC-s játékok érdekében. Az MS-nek, a Sonynak, meg a Nintendonak viszont VAN.
Kanduhrka
Kanduhrka [9380]
Szerintem a hardwer gyártóknak sem az az érdeke, hogy ne készüljön PC-re több játék.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (35 db)