A kölni GDC Europe hétfői, első napján vegyesen sikerült kifognom érdekes és kevésbé érdekes előadásokat. Don Daglow ismét hozta a formáját, két prezentációját is sikerült meglátogatnom, melyekben pár dia ugyan megegyezett, de a téma szerencsére eltérő volt. Reggel arról beszélt, hogyan válasszuk ki játékfejlesztési projektünkhöz a mefelelő platformot (konzolok, telefonok stb. ill. terjesztési metódus), délután pedig arról hallhattuk véleményét, hogy mire érdemes figyelni egy filmlicencen alapuló játék fejlesztésénél. Warren Spector tartotta a nap fő, vitaindító előadását, de sajnos nem igazán a várakozásnak megfelelően: túl sok érdekeset nem hallhattunk tőle, amikor arról beszélt, hogy mit érdemes átvenni a rádió és mozifilmek világából játékfejlesztés során. A legendás fejlesztő jelenleg a Wii-re készülő Epic Mickey-n dolgozik a Disney számára, ami az eddig hallottak alapján igen jónak ígérkezik – az intróját láthattuk az előadás során. Említést érdemel még David Cage, a Quantic Dreams főnökének előadása, aki a 1,5 millió eladott példánynál tartó Heavy Rain fejlesztése során szerzett tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Megtudhattuk például, hogy igyekezett nem a játék címét kihangsúlyozni a promóció során, hanem hogy ő áll a játék mögött, hiszen így nincs „rákényszerítve”, hogy egy folytatást készítsen, hanem ehelyett egy újabb Cage játékot várnak majd a rajongók. (Kicsit egoistának tűnhet a kijelentés, de igyekezett ezt megcáfolni.)
A mai napba csak pár GDC-s előadás fér bele, délután az EA és a Sony sajtótájékoztatója vár rám, amelyekről szintén igyekszem majd hírt adni.
(Elnézést kérek a fotók minőségéért, sajnos a retusáláshoz használt grafikus program meghülyült, és nincs nálam a telepítőlemeze...)
GDC Europe 1. nap összefoglaló
Rövid beszámoló és fotók.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
eMJé 2010.08.17. 11:12 [111]
Ezek szerint azt nem mondta, hogy mindjárt jön a Heavy Rain PC-s verziója :(
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]








