A Sony péntek délután a Playstation blogon hivatalos közleményben tudatta, hogy külső forrásból származó támadás miatt április 20-án leállította a Playstation Network szolgáltatást. A probléma kivizsgálása és orvoslása idejére nem indítják újra a szervereket. Patrick Seybold, a Sony kommunikációs igazgatója a következőképp reagált a történtekre:
"Külső támadás érte a Playstation Network és Qriocity szolgáltatásunkat. A kivizsgálás idejére és, hogy biztosítani tudjuk az online szolgáltatásaink jövőbeni zavartalan és biztonságos működését, április 20-án, szerdán leállítottuk mindkét rendszert. Továbbra is a felhasználóink és partnereink minőségi szórakoztatása a legfontosabb célunk. Mindent megteszünk, hogy mihamarabb megoldjuk ezt a helyzetet, de addig is köszönjük a megértéseteket. Folyamatosan tájékoztatni fogunk benneteket, amint lesznek új információink."
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Playstation tulajdonosok mikor jelentkezhetnek be újra a Playstation Networkre, de a helyzet súlyosságát jelzi, hogy a Sony mérnökei nem láttak egyelőre más megoldást, mint a szerverek leállítását. Fontos megjegyezni azt is, hogy a két szolgáltatás több millió felhasználó személyes adatait tárolja, beleértve belépési kódokat és hitelkártya információkat, így érthető a Sony óvatossága a helyzettel kapcsolatban.
Sokan a rendszer leállása után azonnal arra a hackercsapatra kezdtek gyanakodni, amely néhány héttel ezelőtt egy videóban jelezte, hamarosan komoly támadást indít a Sony ellen. Az Anonymus nevű csapat azonban elzárkózott az esettől, mondván, ez most nem az ő művük.
"Az AnonOpsnak semmi köze nincs ehhez az incidenshez, így nem vállalja a felelőséget azért, ami történt."
Napok óta nem elérhető a Playstation Network
Hacker-támadás miatt leállította online szolgáltatását a Sony.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]