A The Secret World honlapján egy számlálóra lett figyelmes a szemfüles internetező közösség, mely lejártakor a honlap annak rendje és módja szerint össze is omlott, majd ezt a számlálót újraindították, s a vége nem meglepő módon az lett, hogy mostantól lehet jelentkezni a Funcom játékának béta tesztelésére.
Ezt mindenki megteheti, csak annyit kell hozzá csinálni, hogy regisztráltok a honlapon és választotok a három titkos szövetség közül a szívetekhez leginkább közelállót. Ehhez segítséget nyújt egy kérdezz-felelek játék is, mely javasol a válaszaitok alapján egy frakciót. A bétára való jelentkezés kapcsán egy 'The Secret War' elnevezésű esemény is kezdetét vette, mely bevezeti a közösség tagjait a három frakció - az Illuminati, a Templars és a Dragon - közti háborúskodásba. A következő fázisban egy amolyan barátmeghívós móka veszi kezdetét, melyben meghívhatjátok a haverokat, hogy csatlakozzanak az általatok választott frakcióhoz, erősítve annak hatalmát. Azonban ez nem csak arról szól, hogy népszerűsítsék a játékot - na jó, de - hanem arról is, hogy pontokat szerezve a barátokból és megosztásokból, játékbeli extrákat lehet megnyitni, mint például fegyvereket, vagy képességeket. Végül, de nem utolsó sorban pedig hetente lehet nyerni utazást a Funcom montreali stúdiójába, valamint aláírt, dobozos Secret World Collector's Edition játékot, és annak a lehetőségét, hogy a szerencsések neve bekerüljön magába a játékba is, valamilyen úton-módon.
A játék pedig jövő áprilisban érkezik, ha a játékfejlesztés Istene is úgy akarja.
The Secret World - indul a béta jelentkezés
A napokban a Funcom elkezdte regisztrálni a bétázásra vágyók csapatát.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
The Secret World
Fejlesztő: Funcom
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2012. július 3. PC
n/a: X360
Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Duo 2,4 GHz (vagy hasonló AMD processzor), 2 GB RAM (Vista/Win7 esetén 3 GB), GeForce 8800/Radeon HD3850 vagy jobb videokártya 512 MB memóriával, 30 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
