A kalandjátékok rajongóinak a Runaway trilógiát aligha kell bemutatni. A készítő Pendulo Studios a harmadik rész után sokak bánatára egy teljesen új címen kezdett dolgozni, mely stílusában nagyon hasonlított elődjére, de teljesen egyedi világgal és történettel rendelkezett. Ez volt a The Next BIG Thing, melyet a jelek szerint ismét egy teljesen új játék követ majd. A Pendulos Studios és a Focus Home Interactive bejelentette ugyanis, hogy készül a Yesterday, a csapat legújabb kalandjátéka. A csapat egy időre felhagy a komédiákkal és, bár a grafikai stílus ismét hasonló marad a nagy elődökéhez, ezúttal egy ízig-vérig komoly thrillert kapunk. A történet New Yorkban játszódik, ahol koldusok tűnnek el egymás után nyom nélkül, hogy aztán elevenen megégetve kerüljenek elő. Ezzel párhuzamosan Y alakú vágások jelennek meg olyan hétköznapi emberek tenyerén, akik látszólag semmiben sem köthetők egymáshoz. Ám a különös események sem a rendőrség, sem a média figyelmét nem keltik fel különösebben. Végül Henry White, egy fiatal és gazdag srác kezd el nyomozni, egy karitatív szervezet megbízásából. Ebben barátja, Cooper lesz segítségére, valamint egy titokzatos harmadik alak, John Yesterday, aki emlékezetkiesésben szenved. Mi e három karakter irányítását vehetjük át a Yesterdayben, mely leghamarabb 2012 második negyedévében jelenhet meg.
Yesterday - új játék a Pendulo Studiostól
A Runaway és a The Next BIG Thing alkotói új játékot készítenek.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Yesterday
Platform:
Fejlesztő: Pendulo Studios
Kiadó: Focus Home Interactive
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2012. március 22.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]



