Minden új hír a Guild Wars 2-ről olyan érzésekkel tölt el, hogy nem tudom, örüljek-e neki, vagy inkább sírjak? Hatalmas léptékben gondolkoznak az Arenanet fejlesztői és ebbe sokaknak már beletört a bicskájuk, így akaratlanul is félek a végkifejlettől, de persze várjuk meg a megjelenést.
Most a szerverek közti háborúzás lehetőségét mutatták be a srácok, melyben a béta alatt három szerver csatározott egymás ellen, a Guild Wars-ban valaha látott legnagyobb térképen, két héten keresztül, hatalmas ostromgépekkel és erődfoglalással nyakon öntve. Ugye izgalmasan hangzik?
"Az álmunk az, hogy egy olyan játékot építünk, ahol a játékosok együttműködve tornyokat és erődöket foglalhatnak el a guildjük számára, majd megerősíthetik azokat a védelemhez, hogy ellenálljon az ellenséges hordáknak. Három különböző szerverről érkező játékosok esetén tudtuk, hogy több különböző területre lesz majd szükségünk, amikért harcolhatnak és megszerezhetnek maguknak. Ezt számításba véve készítettünk sok különböző célpontot, melyeket megtámadhatnak és birtokba vehetnek hatalmas guildek, kisebb csapatok, vagy akár csak egy pár játékos is."
"Nem számít, hogy épp egy ősi romokkal körülvett erődítménybe harcolod be magad, vagy egy hatalmas hegy csúcsán álló toronyhoz másztok fel a csapatotokkal, esetleg kipróbáljátok a vízalatti behatolás technikáját egy szigeten található erőd bevételéhez, rá fogtok jönni, hogy ezek az erődök hatalmasak és elképesztő csatáknak adnak majd helyszínt."
Guild Wars 2 - szerver háborúk
Szerverek közti csatározások heteken át? Jöhet!
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Guild Wars 2
Platform:
Fejlesztő: ArenaNet
Kiadó: NCsoft
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2012. augusztus 28.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Lovi Tommy 2012.02.19. 19:28 [8084]
Nem önreklámozás céljából megy, de az egész cikket összefoglaltam itt pár napja, itt az egészről többet tudhatsz meg, bár ha jól emlékszem a teherbírásról pont nem, most nincs időm átnézni:
WvW
WvW
sipec 2012.02.19. 19:15 [19623]
3 szerver egyszerre? ergo 3 orgrimmar vs 3 stormwind? 1 vs 1ben is nekem altalaban 0 fpsem van, de szerintem ennyi player ujabb gepeknek is megerolteto
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]