A Game Informer legújabb száma ismét egy sokak által várt játékról szállít információt. Címlapsztorijuk ugyanis a negyedik Thief, amely sorszám nélkül várható 2014-ben, a sorozat rebootjaként. Az Eidos Montreal stúdió új játékában Garrett visszatér, hogy az egyszerűen Város (City) nevű, gótikus stílusú ipari metropoliszban űzze foglalkozását, azaz a tolvajkodást. A játék elsődlegesen first-person nézőpontban játszódik majd. Fontos szerepet játszik a "fókusz" mechanizmus, amelynek segítségével megláthatjuk, hol tudunk valahova felmászni, hol vannak eltüntetendő ujjlenyomatok vagy kioltandó tüzek, de ennek segítségével lassíthatjuk le az időt is, például zsebtolvajlás közben. A fókusz használatával pontokat gyűjtünk, amelyeket menekülés során használhatunk fel, például az elénk kerülő ellenfelek ellökésére az útból. A fejlesztők komoly mesterséges intelligenciát ígérnek: az ellenséges karakterek ismerni fogják a helyszíneket, az azokon található rejtekhelyeket, és a különböző NPC-k különböző módon kutatják majd Garrettet. A hallgatózás is szerepet kap a játékban, így kaphatunk majd fontos információkat egy-egy helyszínről.
Az eddigi hírek szerint az új Thief PC mellett PlayStation 4-re és "más következő generációs platformokra" (ez mostanában a bejelentésre váró, új Xbox konzol szinonímája) várható, jövő évben. A Deus Ex: Human Revolution után újabb sikerjáték érkezhet a montreali csapattól?
Új Thief játék készül az Eidos Montrealnál
2014-ben várható a széria rebootja, PC-re és az új konzolgenerációra.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Thief (2014)
Fejlesztő: Eidos Montréal
Kiadó: Square Enix
Forgalmazó: Cenega
Megjelenés:
2014. február 28. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
konrad 2013.03.12. 10:40 [13085]
De jó!!! Nagyon szerettem a régieket!
Morello 2013.03.11. 09:13 [5412]
Végre már!!!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]











