Június 30-án zárta a 2013-2014-es üzleti évének első negyedévét a Ubisoft. Az eladások 42,2 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, 76 millió euró értékben adtak el játékokat a mostani időszakban. Ennek oka leginkább az volt, hogy igazán nagy cím nem került a kínálatba az előző három hónap során, míg tavaly az első negyedévbe esett a Ghost Recon: Future Soldier megjelenése. Az elsődlegesen digitális formában megjelent Far Cry 3: Blood Dragon és Call of Juarez: The Gunslinger játékok viszont szépen teljesítettek, a digitális szegmens 27%-kal, 34 millió euróra növekedett. Ugyancsak nőtt a korábbi játékok értékesítése is (ezt hívják szakszóval backcatalogue-nak), mégpedig 56%-kal, köztük például a Far Cry 3, Assassin's Creed 3 és Just Dance 4 játékokkal.
A második negyedévre (azaz július-szeptember között) két nagyobb megjelenés várható a francia kiadótól: a Tom Clancy's Splinter Cell: Blacklist (PC, PS3, X360 és Wii U), valamint a Rayman Legens (PS3, X360, Wii U és PS Vita). A Ubisoft megerősítette, hogy a mostani üzleti évben (azaz legkésőbb jövő márciusban) érkezik az E3-on bejelentett The Crew, egy még be nem jelentett új franchise-t viszont a következő üzleti évre csúsztattak. A teljes 2013-2014-es üzleti évre vonatkozóan nem módosította a terveit a Ubisoft: 1420-1450 millió euró közötti eladásokkal számolnak, 110-125 millió euró közötti eredményterv mellett.
Ubisoft üzleti eredmények és tervek
A francia kiadó kiadta június 30-án zárt üzleti negyedévének adatait. Kis változás a megjelenési tervekben.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:33
- Játék kívánságlisták és várólisták [15]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]