Az olyan játékokban, amelyekben a történet előrehaladását erősen az előre scriptelt jelenetekhez kötik a fejlesztők, előszeretettel alkalmazzák a QTE-ket, vagyis a Quick Time Eventeket. Ilyenkor a megfelelő időben a megfelelő billentyűt kell lenyomnunk, miközben a képernyőn egy előre koreografált jelenetet láthatunk. Sokan nem szeretik ezeket, hiszen így minimális behatásuk lehet az eseményekre, cserébe viszont az átlagosnál látványosabb jeleneteknek lehetünk szemtanúi.
Az Eidos Montreal is tervezett ilyen szituációkat a készülő Thief kapcsán, de a legújabb hírek szerint ezeket végleg elvetették. Erről a stúdió blogján olvashattok a havonta megjelenő kérdezz-felelek legújabb részében.
"Egyáltalán nem teszünk a játékba ilyeneket. Kezdetben is csak nagyon kevéssel terveztünk, valójában a bő egy órás E3-as demóban is mindössze egy ilyen jelenet volt. Mivel azonban ez is heves reakciókat váltott ki a sajtó és a rajongók körében egyaránt, így könnyű döntés volt ezeket végleg kivenni a játékból. Szóval nem lesznek QTE-k."
Emellett kiderült, hogy úszás egyáltalán nem lesz a játékban, valamint szóba került a legerősebb, hardcore nehézségi fokozat is. A játékosoknak lehetősége lesz maguknak meghatározni a különféle nehezítő tényezőket. Így akár egyetlen élettel, mentések nélkül is nekimehetnek a kalandnak: ha meghalnak, vége a játéknak. Sőt, olyan opció is van, hogy a lebukás azonnali halált jelent, vagyis mindent el kell követnünk, hogy az őrök ne szúrjanak ki. Ha pedig ezt a kettőt összetesszük, piszok kemény kihívás elé állítjuk magunkat. Teljes mértékben kikapcsolhatjuk a Focus módot és az ahhoz kötődő képességeinket is, valamint a kezelőfelület bizonyos elemeit is.
A Thief jövő februárban jelenik meg PC-re, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, valamint PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
Nem lesznek QTE-k a Thiefben
Eleve nagyon kevés Quick Time Event volt a tervek között, de végül ezeket is teljesen elvetették.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Thief (2014)
Fejlesztő: Eidos Montréal
Kiadó: Square Enix
Forgalmazó: Cenega
Megjelenés:
2014. február 28. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]