A cseh Bohemia Interactive új küldetést tervez a Take On Marshoz, amely nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint eljuttatni az első embert a vörös bolygóra. Az Expedition One kódnevű akció hosszú távon az első emberi kolónia megalapozását szolgálja, az első landoló egység valamikor április elején indul útnak.
A küldetés egy új frissítéssel érkezik meg a játékhoz, a játékosok feladata pedig különféle tudományos munkák elvégzése, valamint az első épületek felhúzása lesz. Emellett természetesen oxigén, víz és egyéb nyersanyagok után kell kutatni a bolygó felszínén. Mivel a leszálló egységek csak nagyon korlátozott mennyiségű ellátmányt képesek szállítani, így az első és legfontosabb teendő természetesen maga a túlélés lesz: gondosan ügyelni kell az oxigénszintre, az élelem tartalékokra, valamint a növénytermesztésre és a nyersanyagokat kitermelő fúrópajzsok működésére is. A 8x8 km-es landolási és telepes-zóna gyors bejárásában különböző járművek segítenek majd.
Új Take On Mars küldetés készülőben
Embert küld a vörös bolygóra a Bohemia Interactive.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Take On Mars
Platform:
Fejlesztő: Bohemia Interactive Studio
Kiadó: Bohemia Interactive Studio
Megjelenés: 2017. február 9.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Lacko 2014.03.05. 12:28 [11561]
Like! Ez elég nagy lépés az eddigi updatekhez képest.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]



