Sok kritika érte a Microsoftot az Xbox One-nal kapcsolatban, hogy miért ragaszkodik annyira a Kinecthez a csomagban. Sokan inkább csak felesleges kiegészítőnek tartják mind a mai napig, amit nem is használnak ki, ellenben kötelezően ki kellett fizetniük. Nos, hamarosan változik a helyzet - persze egyelőre azokban az országokban, ahol egyáltalán kapható már a konzol -, június 9-étől ugyanis kapható lesz Kinect nélküli Xbox One csomag is. Amerikában 399 dolláros áron, Európában pedig 399 euróért vagy 349 fontért lehet majd hozzájutni ehhez a változathoz. A Microsoft közleményében Phil Spencer, az Xbox részleg vezetője kiemelte, hogy természetesen ettől függetlenül továbbra is fontos elemnek tekintik a Kinectet, amelyet méréseik szerint az X1-tulajok 80 százaléka használ, például havonta átlagosan 120 hangparancs kiadására. Ősztől pedig külön is megvásárolható lesz majd az Xbox One-os Kinect, hogy aki az olcsóbb csomagot választja, de később rájön, hogy mégis szüksége lenne a mozgásérzékelőre, az is hozzájuthasson.
A Microsoft ezzel párhuzamosan az Xbox Live Gold szolgáltatás bővítését is bejelentette, amely szintén a következő hónap elejétől lesz esedékes. Az egyik ilyen, hogy a Games with Gold kibővül az Xbox One-nal (eddig csak az Xbox 360-ra kaptak havonta más és más ingyenes játékot a gamerek) - ez az infó ugyebár benne volt a pár nappal ezelőtti szivárgásban is. Júniusban az X360-tulajok a Dark Souls, Charlie Murder és Super Street Fighter IV: Arcade Editionhöz jutnak hozzá, míg Xbox One-ra a Max: The Curse of Brotherhood és Halo: Spartan Assault játékok lesznek ingyenesen elérhetőek. A Deals with Gold akciók szintén megjelennek Xbox One-ra, akár 50-75 százalék kedvezményt kínálva bizonyos játékokra. Júniusban akciósan lesz kapható például a Forza Motorsport 5 és a Ryse: Son of Rome. Mindemellett júniustól Xbox Live Gold tagság nélkül is elérhető lesz számtalan alkalmazás, mint a Netflix, a Red Bull TV, az HBO GO, az Internet Explorer, a Skype vagy a OneDrive (némelyik ezek közül csak bizonyos országokban működik, a Skype és a OneDrive pedig csak Xbox One-ra tölthető le).
Jön a Kinect nélküli Xbox One
Júniustól jelentősen bővül az Xbox Live Gold szolgáltatás is.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
