Ahogy minden évben, úgy idén ősszel is számíthatunk a Konami focis sorozatának aktuális részére, a Pro Evolution Soccer 2015-re. A széria sokáig komoly vetélytársa volt a FIFÁ-nak, ám az elmúlt években megtorpant a fejlődés és szinte minden téren alul maradt. Ennek fényében a fejlesztők tavaly drasztikus változtatások mellett döntöttek, lecserélték a grafikus motort a Hideo Kojima csapata által fejlesztett Fox Engine-re, amely többek között a meseszép Metal Gear Solid V: The Phantom Pain látványáért is felel. Bár az előző részekhez képest valóban sokat szépült a játék, az aktuális FIFÁ-t így sem tudta megszorítani a játékmenetbeli hiányosságok és talán az új konzolok elkerülése miatt.
A PES 2015 tovább folytathatja a fejlődést, a látványért a most megjelent képek alapján nem lehet majd panaszunk. Nem csupán a focisták fizimiskája nagyon meggyőző, hanem a stadion és főleg a közönség megvalósítása is. Persze ezek csak képek, mozgásban még nem nagyon mutatta meg magát a játék. A kérdés most is inkább az, hogy mennyire képesek tartalommal megtölteni a fejlesztők, hiszen évről évre a legnagyobb problémát a licencek hiánya okozza. Ha hinni lehet a külföldi áruházaknak, akkor ez szeptember 26-án derülhet ki, szerintük ugyanis ez a PES 2015 premierjének dátuma PC, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360 és Xbox One esetében is.
Pro Evolution Soccer 2015 képek
Idén sem maradunk PES nélkül, amely tavaly óta a Fox Engine-t használja. Az új képek magukért beszélnek.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]






