Tavaly tavasszal jelent meg az Aventurine MMORPG-je, a Darkfall: Unholy Wars. Az elmúlt bő egy évben egy seregnyi kisebb-nagyobb frissítés érkezett a játékhoz, de a támogatás természetesen nem áll le, a fejlesztők most némi betekintést is engedtek a jövőbeni terveikbe. A rövidtávú terveik között két júliusban megjelenő patch szerepel, amelyek közül az első még ezen a héten megérkezik és főleg hibajavításokat, egyensúlyozási változtatásokat tartalmaz. A második új célkeresztet és más, régóta várt HUD-módosításokat ad a játékhoz. Emellett a játékon boltjában is várhatóak új szolgáltatások, de ezekről csak később fognak bővebben beszámolni.
A hosszútávú tervek között több nagyszabású változtatást is találunk: szeretnék alaposan felújítani a gazdaságot, a loot- és craftrendszert. Komoly szerepet szánnak az ostromoknak is, valamikor augusztusban megjelenik az ostromlétra és a katapult is. Ezekkel együtt a klánok városait védő falak is magasabbak lesznek. Mivel egy MMORPG-ről beszélünk, a küldetések is nagyon fontos szerepet játszanak, így egy pályázat keretein belül bármelyik játékos megírhatja a maga küldetését, amely be is kerülhet a játékba.
A jövőbeni változtatások megtervezése során a fejlesztők odafigyelnek a játékosok visszajelzéseire és kívánságaira is. Számíthatunk az inventory átalakítására, teljesen személyre szabható kezelőfelületre, vagy épp a tárgyak megbűvölésére is.
A Darkfall: Unholy Wars jövőjéről
A fejlesztők a rövid és hosszútávú terveikről adtak számot.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]