Lassan célegyenesbe ér a Styx: Master of Shadows fejlesztése, ugyanis a Cyanide Studio műhelyében készülő játék többszöri halasztás után októberben végre tényleg megjelenhet. Persze ne igyunk előre a goblin bőrére, de a készítők ígérik, ezúttal már semmi sem akadályozhatja meg őket céljuk elérésében. Hogy ezt bizonyítsák, új trailer sorozatot indítanak útjára, amelyben a címszereplő Styx különböző képességeit veszik sorra. A ma megjelent első trailerben bő három percen keresztül ismerkedhetünk a játékmenettel. Kétes erkölcsű hősünk méreteiből adódóan nem híve a frontális támadásnak, helyette egyenként csalja csapdába Akenash tornyának mit sem sejtő őreit. Ehhez hol az árnyékok nyújtotta fedezéket, hol akrobatikus képességeit hívja segítségül, de ha minden kötél szakad, akár láthatatlanná is tud válni. Emellett az ilyen játékoktól már megszokott különleges látásmód sem maradhat el, amely megjelöli az ellenségeket és az említésre méltó dolgokat a közelünkben.
Styx tehát valamikor októberben lopakodik be az égig érő toronyba, teszi ezt PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-n, de addig is további hasonló bemutatókra számíthatunk tőle.
Styx: Master of Shadows trailer sorozat indul
Az októberi megjelenésig több kedvcsinálóra is számíthatunk, amelyek a főhős képességeit mutatják be.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Styx: Master of Shadows
Platform:
Fejlesztő: Cyanide Studio
Kiadó: Focus Home Interactive
Megjelenés:
2014. október 7. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Artemius '89 2014.09.08. 00:23 [405]
Mindenképp jobbnak mint az Of Orcs and Men... az borzasztó volt, lineáris, ostoba, olyan párbeszédekkel, hogy az embernek a haja kihullott tőle. :) Kellemes csalódásnak ígérkezik ez a játék :)
madwasp777 2014.09.05. 10:41 [4]
jónak ígérkezik
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]