Sok-sok év után végre újra virágkorukat élhetik a PC-s verekedős játékok? Bár a 2000-es években kifejezetten a konzolok felé fordultak a verekedős játékok fejlesztői és szinte teljesen elhanyagolták a PC-s játékosokat, az utóbbi időben javulni látszik a helyzet. A folyamatot lényegében a 2009-es Street Fighter IV (és különféle ultra-mega-giga-maxi-turbó kiadásai) indította el, amelynek PC-s változata fél évvel a konzolos után érkezett meg. Ezt követte 2011-ben a Mortal Kombat reboot, most pedig gyors egymásutánban két újabb verekedős játékról derült ki, hogy PC-re is elkészül. Előbb a Dead or Alive 5: Last Roundról, majd a Street Fighter V-ről, utóbbi ráadásul PC mellett csak PlayStation 4-re készül. A minap azt is elárulták a készítők, hogy a két platform játékosai egymás ellen is ringbe szállhatnak majd, vagyis lesz crossplatform funkció a játékban. Sajnos a megjelenési dátumról egyelőre nem érkezett hír, de helyette néhány kép és két trailer igen, ezeket is érdemes megnézni.
Street Fighter V trailerduó és képek
Két új trailer és néhány kép társaságában pár apró részletet is megosztottak velünk a fejlesztők.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]





