A PlayGrid Games bejelentette, hogy a Petroglyph stúdiójában készülő Victory Command hamarosan a széles közönség számára is elérhető lesz. A stúdió, amely legutóbb a Grey Gooval jelentkezett, a néhány évvel ezelőtt a Kickstarteren kérte egy hasonló című alkotáshoz a játékosok támogatását, ám azt akkor nem kapta meg. A Victory Command a manapság nagy népszerűségnek örvendő MOBA játékok táborát fogja erősíteni, ám témaválasztásával kilóghat a tömegből. A szokásos fantasy vagy sci-fi környezetet ezúttal egyszerű háborúra cserélték, hagyományos hadseregekkel (persze fiktív egységekkel). Egy összecsapáson akár öt az öt ellen is megmérkőzhetünk, ehhez pedig változatos pályák szolgálnak terepül. A pályák felépítése pedig alapjaiban határozhatja meg taktikánkat, hiszen olyan tényezőkre kell figyelnünk, mint a látómező, a csak gyalogosokkal megközelíthető területek, a közepes és teljes fedezékek és hasonlók. A játékosok előre meghatározott alakulatok közül válogathatnak, de ezeket szerkeszteni is lehet majd. Egy-egy alakulat 2-12 egységből épül fel, és más és más különleges képességekkel ruházzák fel a játékost.
A Victory Command kizárólag PC-re készül és a fejlesztők ígérete szerint hamarosan kézhez kapjuk a korai változatot. Ám még ezt megelőzően mától szombatig ki lehet próbálni a játék zárt bétáját (minden este 20 órától hajnal 5-ig), amelyre a hivatalos oldalon lehet jelentkezni.
Érkezik a Victory Command korai változata
Katonai MOBA készül RTS elemekkel.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]



