A FlatOut széria bő tíz évvel ezelőtt indult hódító útjára. A roncsderbik utánozhatatlan hangulatát meglovagoló autós játék akkori szemmel szépnek mondható grafikájával, de még inkább a remek törésmodelljére épülő addiktív játékmenetével szerzett magának hatalmas rajongótábort. A Bugbear Entertainment a következő években további két epizóddal örvendeztette meg a játékosokat, ám ezek között túl sok érdemi különbség nem volt. Sajnos ezt követően az eredeti fejlesztőgárda elfordult a sorozattól, hogy (nem is annyira) más vizekre evezzen, jelenleg gőzerővel dolgoznak a Wreckfest című hasonszőrű játékukon. A teljesség igénye megkívánja, hogy említést tegyünk még a FlatOut 3: Chaos & Destruction című borzalomról, valamint a széria Wii-re és telefonokra készült mellékágáról is.
Az elmúlt években a sorozat jogai a Strategy First kiadóhoz vándoroltak, akik a minap bejelentették, hogy a Kylotonn Entertainment stúdiójában már készül az új rész.
„A FlatOut a legfontosabb franchise. Nagyon erős és hangos rajongótábora van, akik számtalan hasznos ötlettel és tanáccsal látnak el minket arról, hogy ők mit várnának el egy új FlatOut játéktól. Szeretnénk minden FlatOut rajongót bevonni a folyamatba. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy sikerült megállapodnunk a Kylotonn Entertainmenttel.” – nyilatkozta Emanuel Wall, a kiadó munkatársa, akihez csatlakozott a fejlesztőstúdiótól Roman Vincent is – „A Strategy First és a Kylotonn elképesztő FlatOut élményt fog összehozni. Az online játékos közösség meg fog kapni mindent, ami az eredeti FlatOutot olyan nagyszerűvé tette. Ugyanakkor a Kylotonn olyan új élményeket is biztosítani fog, amiről hisszük, hogy az emberek imádni fogják.”
Egyelőre a bejelentésen kívül semmit sem lehet tudni az új játékról, így még a pontos címét, valamint a várható megjelenési dátumot sem. Az viszont biztosra vehető, hogy PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra készül.
Készül az új FlatOut
A jogokat birtokló Strategy First kiadó a legfontosabb címének nevezte a játékot.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
FlatOut 4: Total Insanity
Platform:
Fejlesztő: Kylotonn
Kiadó: Strategy First
Forgalmazó: magnew
Megjelenés:
2017. március 17. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:33
- Játék kívánságlisták és várólisták [15]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]