A Cyanide lassan célegyenesbe fordul a Blood Bowl 2 fejlesztésével, amelyet még 2013-ban jelentettek be. A Focus Home Interactive gondozásában készülő játék a napokban vadonatúj trailert kapott, amelyben a készítők minden fontosabb tudnivalót összeszedtek. Szó esik az új grafikus motorról, amely még részletesebben varázsolja elénk a Warhammer univerzum orkjai és emberei közti vérre menő futballmérkőzéseket, valamint átfogó képet kaphatunk a játékmenet finomságairól is.
Elrajtolt a játék előrendelői akciója is, amely mindhárom érintett platformon más és más extra tartalmakat garantál. PlayStation 4-en új választható fajként megjelennek a gyíkemberek is, amelyek sajátosan viselkedő mesterséges intelligenciával és természetesen saját, egyedi egységekkel rendelkezik. Xbox One-on is kapunk egy extra választható fajt, méghozzá az erdei tündéket. Aki pedig PC-re szeretnél előjegyeztetni a játékot, az a két fent említett faj közül szabadon választhat egyet, emellett garantáltan részt vehet a premier előtt néhány héttel megrendezett többjátékos bétateszten is. Az előrendelői lehetőségekről bővebben a hivatalos oldalon olvashattok.
A Blood Bowl 2 mindhárom érintett platformra szeptember 22-én fog megjelenni.
Összegző video a Blood Bowl 2-ről
Az új előzetesben minden benne van, amit a játékról tudni érdemes.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Blood Bowl 2
Platform:
Fejlesztő: Cyanide Studio
Kiadó: Focus Home Interactive
Megjelenés:
2015. szeptember 22. PC
n/a: PS4, X1
Minimális rendszerigény: AMD vagy Intel Dual Core 2,5 GHz processzor, 3 GB RAM, Radeon 5670 vagy GeForce GTX 260, 768 MB videomemóriával, 8 GBHDD, Windows Vista/7/8/10
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]