28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megérkezett a Heroes Reborn – Gemini előzetese

Egyetlen rövidke videóban mutatkozott be a két készülő játék.

Írta: GeryG

A San Diego Comic-Conon jelentették be, hogy a szeptemberben rajtoló új Heroes Reborn sorozattal együtt két videojáték is készül. A Heroes Reborn – Gemini konzolokra és PC-re fog megjelenni és egy eddig nem ismert hős, Cassandra kalandjait meséli el. Cassandra telekinetikus képességei mellett az időt is tudja manipulálni, ezek segítségével tudjuk majd legyőzni ellenségeinket és megoldani a ránk váró rejtvényeket is. A másik játék a Heroes Reborn – Enigma címet viseli és telefonokra, valamint táblagépekre fog megjelenni (iOS és Android). Ebben Cassandra húga, Dahlia játssza majd a főszerepet, akivel egy titkos kutatóintézetből kell meglógnunk. A két játék tegnap megkapta első, nagyon rövid előzetesét is, amelyből minimális ízelítőt kapunk a látványvilágból és a játékmenetből egyaránt.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!