A PDP kifejezetten konzolokhoz készítő különféle perifériákat a fülhallgatóktól kezdve a kontrollereken át egészen a védőtokokig és kábelekig. A cég nemrég új eszközt mutatott be, amely kimondottan a PlayStation 4-hez készül és egy multifunkciós távirányítót köszönthetünk benne. A távirányító az első beszámolók szerint Bluetooth-on keresztül kommunikál a konzollal és minden olyan funkcióbillentyű helyet kapott rajta, amelyek révén teljesen ki tudjuk váltani vele a DualShock 4 kontrollert. Ez persze kifejezetten a médialejátszóra vonatkozik, de ki is akarnak egy távirányítóval játszani? Az eszköz emellett képes lesz a TV-t, a set-top boxot és az erősítőt is vezérelni. A működtetéséhez két AAA-s elemre lesz szükség, amellyel az ígéretek szerint legalább fél évig gond nélkül működni is fog.
Mivel ez egy hivatalosan licencelt kiegészítő lesz, a jövőben kérdéses, hogy a Sony tervez-e saját távirányítót piacra dobni a PS4-hez (ahogy azt a PS3-hoz annak idején megtette). Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett, de várhatóan októberben kerül majd a boltok polcaira 30 dollár körüli áron.
Októberben jön a PlayStation 4 távirányító
A PDP új multifunkciós távirányítót készít, amely megkönnyítheti a konzol használatát.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]






