Júliusban szellőztette meg, majd leplezte le a Techland a Dying Light eddigi legnagyobb kiegészítőjét, a The Followingot. Ebben a hatalmas új helyszín mellett igazi újdonságként megjelenik az autóvezetés is, amiért már az alapjáték premierje után is sok rajongó ácsingózott. A The Following a napokban megkapta első előzetesét is, amely bár elég rövidke, így is remekül bemutatja, milyen lesz majd egy buggy volánja mögé pattanva beszáguldani az élőholtak hordái közé. A kiegészítőben ismét Kyle Crane bőrébe bújhatunk, hogy felfedezzük azt az új területet, amely önmagában akkora lesz, mint az alapjáték összes helyszíne együttvéve. Ehhez valóban nem árt, ha van valami járművünk, hisz gyalogosan (még a háztetőkön ugrálva is) elég sokáig tartana bejárni mindent. Az járgányunkat fel is spécizhetjük majd, saját fejlesztési fával fog rendelkezni. A The Following egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, a season pass előfizetők ingyen, mindenki más 15 dolláros áron juthat majd hozzá.
További érdekesség a stúdió háza táján, hogy a Dying Light nagy sikerén felbuzdulva már körvonalazódnak a folytatás tervei. Persze még semmi konkrétumról nincs szó (legalábbis publikusan), de a hírek szerint elég nagyszabású ötletekben gondolkoznak. Olyan nagyokban, hogy azokkal talán még az aktuális konzolok sem birkóznának meg.
„Rengeteg ötletünk van, ezért először azt kell megvizsgálnunk, hogy ezek közül mi az, ami kivitelezhető az aktuális konzolokon. Emellett meg kell néznünk, hogy ezek az ötletek tényleg olyan nagyszerűek-e, mint ahogy mi hisszük, vagyis prototípusokat kell készítenünk. Összegezve, egyelőre nincs még miről beszélni, másfelől viszont nagy a mozgolódás a stúdión belül, tesztelünk, tervezünk és tapasztalatokat gyűjtünk.” – nyilatkozta egy interjú során Tymon Smektala producer.
Mozgásban a Dying Light: The Following
Először láthatjuk, milyen is lesz egy homokfutóval a zombik közé hajtani.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Dying Light
Platform:
Fejlesztő: Techland
Kiadó: Warner Bros. Games
Megjelenés: 2015. január 30.
Minimális rendszerigény: Intel Core i5-2500 3,3 GHz/AMD FX-8320 3,5 GHz, 4 GB RAM, GeForce GTX 560/Radeon HD 6870 1 GB RAM-mal, 40 GB HDD, Windows 7/8/8.1 64 bit/Ubuntu Linux 14.04
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5-4670K 3,4 GHz/AMD FX-8350 4 GHz, 8 GB RAM, GeForce GTX 780/Radeon R9 290 2 GB RAM-mal, 40 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 14:13
- Játék kívánságlisták és várólisták [16]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]