Júniusban jelentette be a Strategy First, hogy a Kylotonn Entertainment stúdiójában készül az új FlatOut játék, amelyet akkor még nem láttak el pontos címmel. Mára kiderült, hogy megkapja a négyes számot is, így mostantól mindenki csak FlaOut 4: Total Insanity címen emlegesse az autós játékot. Mivel az eredeti fejlesztőgárda már régen kifarolt a széria mögül és a nélkülük készült eddigi egyetlen (hivatalosan harmadik) epizód nagyjából túszvallatásra alkalmas csupán, a régi rajongók joggal aggódhatnak, hogy vajon egy vadonatúj gárda képes lesz-e felnőni a feladathoz. Mert az előző részek azért elég magasra emelték azt a bizonyos lécet.
A fejlesztők már a bejelentéskor is arról beszéltek, hogy minden fronton szeretnék bevonni a rajongókat a munkába, ennek eredményeként pedig most elindítottak egy szavazást is. A hivatalos oldalon arról lehet véleményt formálni, hogy a régi játékok melyik klasszikus pályáját szeretnénk viszontlátni. Alapesetben mindenki egyetlen szavazattal élhet, ám aki követi a játékot a Twitteren, Facebookon, valamint ezeken hirdeti is azt, esetleg feliratkozik a hírlevélre, mindegyikért egy-egy extra szavazatot is kaphat.
Idők közben megérkeztek az első képek és az első videók is a játékból, amelyek (remélhetőleg…) elég korai stádiumból származnak. A látottak nyomokban valóban tartalmaznak FlatOutot is, ám azért még bőven lesz dolga a Kylotonn csapatának, ha tényleg szeretnének valami maradandót letenni az asztalra. Ehhez egyébként a kiadó részéről bőséges anyagi keret áll a rendelkezésükre, szóval ezen nem múlhat a dolog. Ahogyan a fejlesztők tapasztalatán sem, hiszen a csapatot egykori BioShock, GTA, Midnight Club és Borderlands fejlesztők alkotják… bár ezek alapján lehet, inkább FPS-t kellene fejleszteniük.
Ha minden jól megy, a FlatOut 4 jövőre jelenhet meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
FlatOut 4: Total Insanity - melyik régi pályát szeretnétek?
A rajongók szavazhatnak, hogy mely klasszikus pályákat szeretnék viszontlátni.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
FlatOut 4: Total Insanity
Platform:
Fejlesztő: Kylotonn
Kiadó: Strategy First
Forgalmazó: magnew
Megjelenés:
2017. március 17. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
AndrewT 2015.08.20. 17:00 [208]
@Baracklekvár: valószínűleg amiatt van így, valóban. Csak az a fura, hogy a feljebb lévő linket követve, ami a játék hivatalos oldalára visz, a screenshots fülön a készülő játékból való képen néznek vissza, a videos fülön viszont ezek. persze van szó ott róla, hogy szavazásra bocsátják a régi pályákat, de ez viszont nem mind. És engem az azavar a legjobban, hogy oké, hogy a Strategy First birtokolja a játék szellemi értékű jogait, de az azért elég furán veszi ki magát, hogy a Bugbear által fejlesztett, az Empire Interactive által kiadott játékról készült videó elején ott virít a Strategy First logója, aki annyit tett a szériáért, hogy elnézte, hogy egy kétbalkezes banda nimbuszromboló módon nyúljon egy legendás sorozathoz... : (
Baracklekvár 2015.08.20. 11:44 [1795]
Nem egyszerűen csak azért vannak itt a régi pályák a videókon, hogy válasszon egyet e régi pályák közül a köznép? Semmi köze a régi pályáknak új játékhoz, csak a szavazáshoz volt hasznos feleleveníteni..
Számomra ennek így van értelme..
Számomra ennek így van értelme..
AndrewT 2015.08.20. 11:37 [208]
A videók az Ultimate Carnage-ből valók, még a játék soundtrack-jét is is rajtahagyták. Ez azért így elég aggályos, Strategy First-ös emblémával ellátva... Én is a NextCarGame-ben bíznék, ami nemrég kapott egy komolyabb update-et, de igazából elég messzinek tűnik a fejlesztés vége, mégis, látatlanban is azt mondanám, hogy AZ fog majd közelebb állni a Flatout lényegéhez.
Longman85 2015.08.19. 21:12 [1]
Egyiket se! :) Az pont elég volt, hogy az Ultimate Carnage egyetlen új pályát sem vonultatott fel...
RatBaG 2015.08.19. 20:43 [6377]
ez gyakorlatilag a 2. rész, még a pályák is ugyanazok.
annyira szar volt a 3., hogy ezt kell ismét leporolniuk, röhej.
annyira szar volt a 3., hogy ezt kell ismét leporolniuk, röhej.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:33
- Játék kívánságlisták és várólisták [15]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]






