Október 23-án érkezik a Guild Wars 2 első kiegészítője, a Heart of Thorns. A játékot fejlesztő ArenaNetnél úgy gondolták, szeretnék megőrizni harmadik születésnapját ünneplő MMORPG-jük barátságos árazási modelljét, azaz hogy csak egyszer kelljen fizetni a játékért, egy-egy teljes értékű kiegésztítőnél az új játékosoknak ne kelljen külön megvásárolniuk mindent. Emiatt egyrészt a Heart of Thorns tartalmazni fogja az alapjátékot, másrészt pedig a mai naptól ingyen elérhetővé tették az eredeti játék teljes tartalmát. Mindezt többek közt azzal is indokolják, hogy elég jónak érzik játékukat ahhoz, hogy aki kipróbálja az ingyeneset, az úgyis meg fogja majd venni a kiegészítőt. Persze némi korlátozásra azért számítani kell azoknak, akik az ingyenes változatot töltik le. Kevesebb karaktert indíthatnak (2-t) és tárolóhelyből is kevesebb áll rendelkezésükre (5 zsák slot helyett 3), chatelni és kereskedni se tudnak teljesen szabadon (utóbbit csak a játékbeli árusoknál tehetik meg, más játékosokkal nem üzletelhetnek), a karaktereknek pedig bizonyos szintet el kell érniük ahhoz, hogy különböző területekre léphessenek. Így például 10-es szinttel lehet kilépni a startzónából, 30-as szint kell az LFG-hez és 60 a World vs World rész eléréséhez. Az összes részlet ezen az oldalon található meg.
A meglévő játékosoknak köszönetképpen pedig egy ruhát adnak a fejlesztők, ezzel is ünnepelve a hároméves évfordulót: a Royal Guard kosztüm válik elérhetővé számukra, amely az alábbi képen látható.
Ingyenessé vált a Guild Wars 2
Néhány korlátozással ugyan, de free-to-play lett az alapjáték.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Guild Wars 2
Platform:
Fejlesztő: ArenaNet
Kiadó: NCsoft
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2012. augusztus 28.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
