Nagyon érdekes koncepcióval bír a Wild Sheep Studio készülő játéka, a WiLD. Michel Ancel, Rayman atyja leplezte le a játékot a kedd esti Sony sajtótájékoztatón, ahol mindjárt egy nagyon érdekes játékmenet-bemutatót is tartottak. A fejlesztők igazi túlélőjátékként jellemzik alkotásukat, amely egy olyan világba kalauzol el bennünket, ahol minden élőlénynek célja, szerepe van. A játékosok egy törzs sámánját irányíthatják, aki érti az állatok nyelvét, így bármikor bármelyik felett képes átvenni az irányítást. Ezt a videóban is bemutatták: a törzs egyik tagja súlyos fertőzéssel küzd, ezért a sámánnak készítenie kell valamilyen gyógyító szert. Ezért útnak indul a vadonban, ahol először egy sas felett veszi át az irányítást. A sassal lecsap egy kígyóra, amire szüksége van a szertartáshoz. Ezt követően egy medve hátára pattan és egy ellenséges törzs táborhelyéhez lovagol (medvegel?). Mivel oda egyedül öngyilkosság lenne bemerészkednie, ezért először egy nyúl bőrébe bújva észrevétlenül belopózik és körbekémlel, majd egy madárrajt utasít, hogy támadják meg a törzs tagjait. Végül a medve hátán ő maga is beleveti magát a már kialakult zűrzavarba és szétcsap az ellenség sorai között. A csata után a felszabadított szent helyen hozzálát a kígyós rituáléhoz.
A WiLD kimondottan ötletes játékmenettel rendelkezik, legalábbis az eddig látottak alapján mindenképpen érdemes lesz odafigyelni rá. Kizárólag PlayStation 4-re készül, de megjelenési dátummal egyelőre nem rendelkezik.
Készül a WiLD
Egy törzs sámánjaként bármelyik vadállat felett átvehetjük az irányítást.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Shadowguard 2015.10.29. 13:07 [4577]
Hogy szakadnának meg az exkluzív baromságukkal, pedig ez érdekelt volna PC-re... :(
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]






