Mint az köztudott, a Star Citizen igazi hollywoodi sztárokat is felsorakoztatott maga mögé, akik kisebb-nagyobb szerepeket fognak eljátszani a játék egyszemélyes kampányában, a Squadron 42-ban. Olyan hírességek bukkannak majd fel, mint Gary Oldman, Gillian Anderson, Andy Serkis, Ben Mendelsohn, Mark Strong, vagy épp Mark Hamill.
Hamill Steve ’Old Man” Coltont kapitányt, egy veterán pilótát fog alakítani, aki egyfajta mentora lesz majd a játékos karakterének. A színész a napokban egy PC Gamer magazinnak adott interjú során arról beszélt, milyen érzés volt újra Chris Robertsszel együtt dolgozni. Elmondása szerint sosem gondolta volna, hogy valaha is lesz újabb közös projektjük az 1999-es Wing Commander után, de mikor megkapta a felkérést, anélkül vágta rá az igent, hogy a forgatókönyvbe egyáltalán belepillantott volna. Hamill a veterán színészek közé tartozik, aki mindenféle műsorban, filmben és reklámban megfordult már, így mondhatni, a kisujjában van a szakma. Ennek ellenére a Squadron 42 jeleneteinek motion capture felvételén úgy érezte, mintha mindent újra kellene tanulnia.
„Mindent az alapoktól kell kezdeni. Nagyon egyenlőnek érezzük magunkat, hiszen mindenki pontosan ugyanúgy van felöltözve attól függetlenül, hogy főszerepet játszik vagy csak egy háttérszereplő. Egy életet élsz le filmes díszletek között, televíziós és más munkákkal és azt hiszed, már tudsz valamit. Itt újra meg kell tanulnod mindent. Olyan, mintha újra gyerek lennék, és Robin Hoodosat játszanék a hátsó kertben.”
A Star Citizen minden idők legnagyobb közönségi finanszírozású játékaként várhatóan valamikor idén fog megjelenni, de ennek pontos dátuma továbbra is ismeretlen.
Mark Hamill a Star Citizenről
„Olyan, mintha újra gyerek lennék.”
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Star Citizen
Platform:
Fejlesztő: Cloud Imperium Games
Kiadó: Cloud Imperium Games
Megjelenés: 2015.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]