Többszöri halasztás után remélhetőleg idén áprilisban végre tényleg megérkezik az Uncharted 4: A Thief’s End. A kizárólag PlayStation 4-re készülő játékot kezdettől fogva a főszereplő Nathan Drake utolsó kalandjaként emlegeti a Naughty Dog, erre utal az alcím is. A stúdió részéről Neil Druckmann, a játék társrendezője is többször hangsúlyozta, hogy ez lesz Drake hattyúdala, ha a jövőben lesz is újabb Uncharted epizód, az már nélküle készül el. Ezt most a The Sunnak adott legújabb interjújában is elismételte.
„Nagyon régóta együtt vagyunk már ezzel a karakterrel. Éppen népszerűsége csúcsán van, szóval üzleti szempontból nem jó döntés. De úgy érzem, a leginkább azzal tisztelhetjük meg, ha a csúcson fejezzük be a történetét. Hogy ezzel az Unchartednek annyi? Nem tudom. Elvégre a Sonyé az Uncharted, ők pedig azt csinálnak vele, amit csak akarnak. De ennek a történetnek a lezárása után piszok nehéz lenne folytatást csinálni Nathan Drake-kel.”
Egyre biztosabb tehát, hogy valami visszafordíthatatlant terveznek sokak kedvenc ereklyevadászával, de azt a pletykát, miszerint Nathan a játék végén meghal, továbbra sem erősítették (vagy cáfolták) meg hivatalosan. Szóval van még remény, hogy egyszerűen csak bekötik a fejét…
Akárhogy is lesz, biztos választ csak az Uncharted 4: A Thief’s End április 27-i premierje után fogunk kapni.
Uncharted 4: A Thief’s End - Drake a csúcson hagyja abba
Neil Druckmann egy interjú során beszélt az idén érkező negyedik részről.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Uncharted 4: A Thief's End
Platform:
Fejlesztő: Naughty Dog
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés: 2016. május 10.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]