Tegnap röppent fel a hír a világhálón, hogy ma valami nagy bejelentésre készül a SEGA és a Relic Entertainment a Warhammer 40,000 univerzummal kapcsolatban. A rajongóknak nem tartott sokáig kitalálnia, hogy miről lehet szó, mostanra pedig meg is történet a hivatalos bejelentés: készül a Warhammer 40,000: Dawn of War III.
A széria első része még 2004-ben jelent meg, majd az évek során több kiegészítő is érkezett hozzá. A folytatásra öt évet kellett várni, a 2009-es második rész sokat változott elődjéhez képest, de a hangulat továbbra is lekötötte a rajongókat, akik régóta várják, hogy kedvenc sorozatuk trilógiává bővüljön.
Erre a mai bejelentés szerint még egy picit várni kell, ugyanis a Dawn of War III csak 2017-ben jelenhet meg. Bár túl sokat egyelőre nem árultak el vele kapcsolatban a készítők, az ígéretek szerint minden benne lesz, ami az első két részt naggyá tette. Hatalmas csaták, hősök, bázisépítés és pusztító fegyverek várnak a játékosokra. A bejelentés mellé megérkezett az első, kellemesen hosszú előzetes is.
2017-ben jön a Warhammer 40,000: Dawn of War III
Folytatódik a népszerű stratégiai sorozat.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Warhammer 40,000: Dawn of War III
Platform:
Fejlesztő: Relic Entertainment
Kiadó: Sega
Megjelenés: 2017. április 27.
Minimális rendszerigény: 3 GHz-es i3 vagy hasonló processzor, 4 GB RAM, GeForce 460/Radeon 6950 vagy hasonló DX11-kompatibilis videokártya 1 GB memóriával, 50 GB HDD, 64-bites Windows 7
Ajánlott konfiguráció: 3 GHz-es i5 vagy hasonló processzor, 8 GB RAM, GeForce 770/Radeon 7970 vagy hasonló DX11-es videokártya 2 GB memóriával, 50 GB HDD, 64-bites Windows 10
HOZZÁSZÓLÁSOK
Noggle 2016.05.04. 18:46 [224]
Már olyan régóta vártam erre. Régieket mai napig elő szoktam venni. Csak remélni tudtam, hogy még lesz folytatás
Artemius '89 2016.05.03. 20:24 [405]
Egy perc... megkeresem az állam :D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:33
- Játék kívánságlisták és várólisták [15]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]


