Az Insomniac Games nevét máig leginkább a Ratchet & Clank játékokkal kötik össze, pedig a stúdió rengeteg különféle játékot tett már le az asztalra. Legutóbbi nagy címük az Xbox One-exkluzív Sunset Overdrive volt, majd idén visszatértek az egyik első nagy sikerükhöz: elkészítették az új Ratchet & Clank játékot. Ezt követően ők is belevágtak a VR-mókába, több projektjük is fut jelenleg. A tegnap esti E3-as Sony konferencián pedig leleplezték legújabb PlayStation 4-exkluzív játékukat. Ez nem más, mint az új Spider-Man, vagyis a pókember új kalandja.
A fejlesztők elmondása szerint egy teljesen új, eddig még nem látott hőst ismerhetünk majd meg, de persze az alapok változatlanok maradnak. Így továbbra is nekünk kell majd egyensúlyban tartanunk pókember és Peter Parker életét. A hálószövő mozgáskultúráját parkour-elemekkel egészítik ki, hogy még látványosabb, dinamikusabb legyen. Emellett a harcok során a környezet adottságait is kihasználhatjuk majd.
A Spider-Man egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, a készítők a következő hónapokban további részleteket ígértek. A fejlesztés tehát kizárólag PlayStation 4-re folyik.
PlayStation 4-exkluzív játék lesz a Spider-Man
A hálószövő új kalandját az Insomniac Games készíti.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Marvel's Spider-Man (2018)
Platform:
Fejlesztő: Insomniac Games
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés:
2018. szeptember 7. PS4
2020. november 12. PS5
2022. augusztus 12. PC
Minimális rendszerigény: Intel Core i3-4160 vagy hasonló AMD processzor, NVIDIA GeForce GTX 950 vagy hasonló AMD Radeon videovezérlő, 8 GB RAM, 64-bites Windows 10, 75 GB HDD
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5-4670 vagy AMD Ryzen 5 1600, GeForce GTX 1060 6 GB vagy Radeon RX580, 16 GB RAM, 64-bites Windows 10, 75 GB SSD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]

