Most már lassan célba ér a Spiders legújabb játéka, a The Technomancer, a sci-fi akció-szerepjáték ugyanis egy hét múlva fog megjelenni. A játékban a Marsra látogathatunk el, ami rengeteg veszélyt rejt magában. A bolygó terraformálását évszázadokkal korábban félbeszakították, a felszínt pedig olyan hibrid élőlények népesítik be, amelyeket még az első telepesek alkottak meg genetikai kísérletek által. De lehet, hogy nem is ezek a legveszedelmesebb lények, hiszen a Marson élő emberek még náluk is rosszabbak. Miután a bolygó teljesen elszakadt a Földtől, az ott élők különböző csoportokba tömörültek, ezek pedig foggal-körömmel harcolnak minden egyes területért, amit csak megkaparinthatnak. Hogy miként viszonyulunk majd e csoportokhoz, az egyedül rajtunk áll. Az viszont elkerülhetetlen, hogy időnként összetűzésbe keveredjünk egyikkel, másikkal. Ilyenkor megpróbálkozhatunk a diplomáciával, esetleg fel is szívódhatunk, de választhatjuk a nyílt harcot is. Utóbbiban a különleges képességeink némi előnyhöz juttatnak majd minket, de alapvetően fegyvereinkre kell támaszkodnunk. Felszerelésünket pedig érdemes lesz mindig a lehetőségeinkhez mérten legmodernebbekre cserélnünk.
A The Technomancer legújabb előzetese ezeket a praktikákat mutatja be nekünk, mi pedig egy hét múlva, június 28-án magunk is kipróbálhatjuk őket PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on.
Túlélő kézikönyv a The Technomancerhez
Új előzetes érkezett, amelyben mindent elárulnak, amire a marsi túléléshez szükségünk lehet.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
The Technomancer
Platform:
Fejlesztő: Spiders
Kiadó: Focus Home Interactive
Megjelenés: 2016. június 28.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Trufa 2016.06.22. 07:31 [529]
Mad Max a Marson... unalmasnak tűnik.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]