Másfél hónappal ezelőtti megjelenése óta több mint 1,8 millió játékos próbálta ki az Uncharted 4: A Thief's End multiplayer részét, a Naughty Dog pedig ahogy ígérte, tovább bővítette a játékot. A ma megjelent, 1,3 GB méretű, 1.08-as verziószámot viselő patch egyben az első multiplayer DLC-t, a Lost Treasurest is tartalmazza. Ebben megtalálható egy új, ingyenes pálya, a Sunken Ruins, valamint számos új tárgyhoz nyílik meg a hozzáférési lehetőség (a játékban kell ládákat venni hozzájuk). Az új fegyverek között található például a P90 és az Enforcer G26, négy új booster jött, mint például a gyorsabb fegyvercserét és újratöltést adó gunslinger vagy az ellenséget nyilakkal is jelző kibővített radar, és egy új mysticalt is kaphatunk, a Path of Indrát, amelynek használatával társainkhoz teleportálhatunk. De a frissítéssel jön még egy rakás skin és ruhadarab is. Szintrendszer is került a játékba, a meccsek megnyeréséért, pontszerzésért vagy medálgyűjtésért kapott XP-ből egészen 70-es szintig juthatunk, szintlépéskor különböző jutalmakat szerezve. A Ranked Team Deathmatch mód mostantól évadonként működik, az első augusztus 20-áig tart, majd kis szünet után kezdődik a következő. Arany, platina vagy gyémánt rangokat elérve különböző karaktercsicsázó cuccokat kapunk, amelyeket az adott szezonban használhatunk, kizárólag Ranked Team Deathmatch játékokban.
Új multiplayer pálya az Uncharted 4 első javítócsomagjában
Számtalan újítással és a Lost Treasures DLC-vel érkezett meg az 1.08-as frissítés.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Uncharted 4: A Thief's End
Platform:
Fejlesztő: Naughty Dog
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés: 2016. május 10.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]