Az EA egyike a világ vezető videojáték-kiadóinak, amelynek egyik legfontosabb és legjövedelmezőbb ága az EA Sports vonal. A különféle sportágakat feldolgozó játékok zöme egy időben PC-re is megjelentek, ám a néhány évvel ezelőtti trendet követve szép lassan elkoptak a PC-s átiratok. NHL, NBA Live, Madden NFL, F1, PGA Tour, FIFA… Ezek egykor mind elérhetőek voltak asztali számítógépekre is, ám mára eljutottunk oda, hogy közülük egyedül a FIFA tartja magát, minden más széria konzol-exkluzívvá vált – vagy épp eleve csak konzolokra jelent meg, mint a UFC, a Grand Slam Tennis, vagy a Fight Night sorozatok.
A napokban a Game Informer magazin interjút készített a kiadó két stúdióvezetőjével, Cam Weberrel és Matt Bilbey-vel, akik az okokról és a jövőről is szót ejtettek. Elmondásuk szerint a PC-s kiadás mindig igény kérdése, ez magyarázza a FIFA jelenlétét is, hiszen a focit a világ minden táján szeretik, így arra van a legnagyobb kereslet. Ugyanez viszont már nem mondható el az amerikai fociról, a jégkorongról vagy épp a kosárlabdáról. Mivel a legtöbb sorozattal évekkel ezelőtt kivonultak a PC-s piacról, egyre nehezebbé válik oda visszalépni, ennek ellenére folyamatosan vizsgálják a lehetőségeket és a megfelelő időben vissza fognak térni. Az EA saját berkein belül egyre jobban előtérbe helyezi a Frostbite motor használatát, ez pedig javíthat a PC-s átiratok helyzetén is.
Idén azonban még nem számíthatunk változásra, hiszen a Madden NFL 17 augusztusban, az NHL 17 és a FIFA 17 szeptemberben, míg az NBA Live 17 októberben fog megjelenni – közülük egyedül a FIFA 17 készül el PC-re is.
A közeljövőben ne számítsunk új PC-s EA Sports játékokra
A FIFA-szérián kívül gyakorlatilag nem jelenik meg sportjáték a kiadótól PC-re, és ez a közeljövőben nem is fog változni.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
