Márciusban érkezik a Nintendo új konzolja, a Nintendo Switch, a japán cég pedig azt ígérte, januárban kapunk róla több információt. Azonban ettől függetlenül egy kisebb bemutatóra már sor került, mégpedig egy népszerű amerikai éjszakai műsor, a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon keretében. Reggie Fils-Aimé, az amerikai Nintendo-részleg vezetője látogatott el a műsorba, ahol először a hamarosan mobilokra megjelenő Super Mario Runt mutatta meg Fallonnak, aki gyermeki lelkesedéssel vetette rá magát a játékra, különösen azt követően, hogy kiderült, maga Shigeru Miyamoto is a közönség soraiban ül. Aztán pedig egy doboz alól nem más került elő, mint egy Switch konzol, amelyen az új Zelda-játék, a The Legend of Zelda: Breath of the Wild futott. Jimmy ekkor már szinte szóhoz se jutott, megszállott rajongóként szerette volna mielőbb megkapni Reggie-től a kontrollert. A műsorban aztán a zenekar Miyamoto közreműködésével előadta a Super Mario Bros. zenéjét is. Mindezt az alábbi videókban nézhetitek meg.
Jimmy Fallon műsorában mutatkozott be a Nintendo Switch
Aztán Shigeru Miyamotóval eljátszották a Super Mario Bros. zenéjét is.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
The Legend of Zelda: Breath of the Wild
Platform:
Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Megjelenés:
2017. március 3. WiiU, Switch
2025. június 5. Switch 2
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]