Néhány héten belül új fázisba lép a tavaly bejelentett Northgard fejlesztése. A Shiro Games ugyanis bejelentette, hogy február 22-én rajtol a stratégiai játék korai változata. A Northgard a skandináv mitológiát dolgozza fel, mi pedig egy maroknyi viking felfedezőt irányíthatunk benne. Ők érkeznek meg egy titokzatos új világ partjaira, ahol meg kell vetniük a lábukat. A mi feladatunk, hogy menedzseljük telepeseinket, akik nyersanyagokat gyűjtenek, bővítik a falut, feltérképezik a környéket és persze megküzdenek az ellenséggel. Az ellenség pedig nem csak a többi hasonló falu lakóiból, de szörnyekből, élőholtakból, óriásokból tevődik össze, de még sárkányokkal is találkozhatunk.
A játék korai változatában az alapvető játékelemek kapnak helyet, mint a falu építése és a lakók különböző feladatokkal való ellátása (farmer, kereskedő, harcos, matróz stb.), valamint a nyersanyag menedzselése, hogy telepeseink átvészeljék a zord telet. A fejlesztők ígéretei szerint a későbbiekben diplomáciával, többjátékos móddal, két új néppel és egy teljes értékű egyszemélyes kampánnyal is bővíteni fogják a játékot.
Februárban rajtol a Northgard korai változata
Egy viking törzs élén kell felfedeznünk egy misztikus új világot.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]




