28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

E3 2017

A Minecraft hamarosan 4K-ban is hódít

Textúrapakkok, 4K felbontás, cross-play - tovább hódít a sandbox őrület.

Írta: Zoo_Lee

Akár tetszik, akár nem, a Minecraft tagadhatatlanul minden idők egyik legsikeresebb játéka, a Microsoft pedig ennek megfelelően folyamatosan igyekszik fejleszteni, bővíteni is, ahogy arról a tegnapi E3-as prezentáción is tanúskodtak. A nyár folyamán a játék teljes cross-platform támogatást kap, így ugyanazon a szerveren játszhat például egy Nintendo Switch játékos egy iPad és Windows 10 userrel, a játék pedig a közösségi textúrapakkokat, skineket is támogatni fogja, megoszthatóvá teszi a még színesebb, változatosabb világok és karakterek érdekében.

Kissé ugyan furcsán hangozhat, de két igen jelentős grafikai update is érkezni fog idén. Az egyik egy 4K patch, amely ősszel jön, és nevéhez híven lehetővé teszi a 4K felbontást, illetve az eddigieknél sokkal több grafikai beállítási lehetőséget biztosít majd a játékosok számára. Szintén ősszel, az Xbox One X kapcsán érkezik majd a Super Duper Graphics Pack is, amely sokkal látványosabb effektekkel, árnyékolással, nagyobb felbontású textúrákkal látja majd el a játékot (természetesen változatlanul megtartva a hagyományos voxeles kinézetet).

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Minecraft

Platform:

Fejlesztő: Mojang Studios

Megjelenés:
2011. november 18. PC
n/a: PS3, X360, Mobil

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!