A Warner Bros. Interactive gondozásában jelent meg a Middle-earth: Shadow of War, a Monolith Productions akció-szerepjátéka, amely összességében remek fogadtatásban részesült. De persze érte kritika is bőven, többek között a mikrotranzakciók miatt is.
A fejlesztők a minap elkészültek a játék legújabb frissítésével, amely a szokásos hibajavítások mellett több változtatást és tartalmi bővítést is hozott. Ezek közé tartozik a játékon belüli piactér teljes eltörlése, ezzel hivatalosan is megszűnik minden mikrotranzakció a játékban. Erről a készítők már tavasszal is beszéltek, a vásárlási lehetőségek májusban megszűntek, most pedig a piactér is elköszönt.
Megváltozott a sztori utáni endgame rész is, amely mostantól Epilogue néven fut és sokkal kiegyensúlyozottabb mint korábban. Kaptunk Shelob, Witch-King és Dark Talion narrációt is. Aki az Epilogue részt is teljesíti, a Master of the Nazgul megszerzése mellet más képességeket is feloldhat. Feltámaszthatja a halottakat, megátkozhatja ellenfeleit, fenevadakat idézhet meg.
Sokkal több karakterszerkesztési lehetőséget kapunk. A követők szintje 80-ra, az ellenséges kapitányok szintje pedig 85-re emelkedett, valamint a játékosok is gyorsabban fejlődhetnek a nagyobb XP jutalmat biztosító Nemesis Mission küldetések teljesítésével, kapitányok legyőzésével és Online Conquest rajtaütésekkel, az új Prestige Skill kínálattal pedig tovább fokozhatják képességeik erejét.
A nemezis rendszer is frissült, így mostantól sokkal nagyobb esély van rá, hogy legendás orkokba botlunk. Emellett a követőink időnként meglephetnek minket valamilyen ajándékkal. Mostantól lehetőségünk van kikapcsolni a Saviour opciót, ha valamelyik követőnk túl hatékonyan védelmezne minket és minden célpontot elhappolna előlünk.