28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Így kerültek a profik a Skater XL játékba

A fejlesztők száznál is több DSLR kamerát használtak a sportolók lemodellezéséhez.

Írta: GeryG

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor bő egy hét múlva végre tényleg megjelenik az Easy Day Studios új gördeszkás játéka, a Skater XL. A fejlesztők nem kevesebbet ígérnek, mint minden idők leghitelesebb deszkás játékát, amelyben korábban sosem tapasztalt szabadságot kapnak a játékosok a trükkjeik kivitelezéséhez.

Egy ilyen játékban természetesen illik felvillantani a sportág legnagyobb alakjait, akár aktuális, akár régebbi időket nézünk. E tekintetben a Skater XL sem okoz majd csalódást, hiszen a jelenkor nagyágyúi közül irányíthatjuk benne Tom Astrát, Tiago Lemost, Evan Smith-t és Brandon Westgate-et is.

A fejlesztők egy új előzetessel is jelentkeztek, amelyben ezúttal egy picit bepillanthatunk a kulisszák mögé. A videóban azt a folyamatot mutatják be, ahogy a fent említett sportolókat száznál is több DSLR kamera segítségével beimportálták a játékba. A Skater XL július 28-án érkezik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, míg a Nintendo Switch változat valamikor később várható.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Skater XL

Platform:

Fejlesztő: Easy Day Studios

Megjelenés: 2020. július 7.

Minimális rendszerigény: Kétmagos 2,5 GHz-es i5 processzor, 8 GB RAM, GeForce GTX 950, 5 GB háttértár, gamepad, Windows 7

Ajánlott konfiguráció: Négymagos 3,5 GHz-es i5 processzor, 16 GB RAM, GeForce GTX 960, 5 GB háttértár, gamepad, Windows 10

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!