Márciusban még optimistán hibrid eseménynek képzelték el a szervezők az idei gamescomot, a vírushelyzet jelenlegi állapota alapján azonban most meghozták a végső döntést az idei rendezvény kapcsán.
Ennek értelmében pedig a tavalyihoz hasonlóan idén is kizárólag digitális formában kerül megrendezésre a gamescom, azaz online közvetítések formájában nyerhetünk majd bepillantást az új játékokba. A megnyitó ezúttal is az Opening Night Live esemény lesz Geoff Keighley-vel, augusztus 25-én, ezt követően pedig a gamescom now felületen érhető majd el számos tartalom. Ismét lesz gamescom studio, hírekkel, bemutatókkal és interjúkkal, és külön csatornát kapnak az indie fejlesztők is, gamescom: Awesome Indies címmel.
Újdonság lesz a gamescom epix, amely már a gamescomot megelőzően elindul, és a közösség tagjai gyűjtögethetnek pontokat különböző feladatok teljesítésével, és még nyeremények is várnak rájuk.
A jelenlegi átoltottsági adatokat nézve mondjuk nem meglepő a döntés - különös tekintettel arra, hogy Németország az országok listájának vége felé áll -, nagyjából erre számítottunk már akkor is, amikor pár héttel ezelőtt említették, hogy május közepén jelentik majd be, lesz-e tényleg helyszíni része is az idei gamescomnak. Reméljük, jövő nyár végén viszont már tényleg visszatérhet régi formájában a kölni rendezvény.
