28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Spookware - horror minijátékok egybegyúrt kalandja

Három csontváztestvér túlvilági kalandjait élhetjük át több száz pár másodperces horror minijáték formájában.

Írta: GeryG

Elsőre megnézve a trailert elég nehéz megmondani, hogy miről is van szó. Aztán másodjára megnézve sem lesz könnyebb. A Beeswax Games stúdiójában készülő Spookware tulajdonképpen egy horror kalandjáték lesz, ám a látottak alapján finoman szólva sem fog emlékeztetni bármire, amivel a zsáneren belül valaha is találkoztunk.

Van ám történetünk is, amelynek főszereplői csontvázak, egészen pontosan három csontváztestvér: Lefti, Midi és Righti. Elvileg velük kell majd megoldanunk egy gyilkossági ügyet egy luxushajón. De azért elvileg, mert a trailerből ez nem nagyon jön át. A játék ugyanis valójában horror témájú minijátékok érdekes gyűjteményének tűnik. A fejlesztők elmondása szerint három (és fél, mert ők a bevezetőt is fejezetnek tartják) fejezetből áll majd minden epizód, epizódból pedig összesen négyet terveznek. A legelső epizódban hatvannál is több különböző minijáték lesz, de ezt a számot a későbbi epizódok kétszáz fölé fogják emelni.

A fejlesztők ígérete szerint minden minijáték csupán néhány másodpercig fog tartani és gyökeresen el fog térni minden korábbi minijátéktól. Így az egész a képességeinket tesztelő gyors és pörgős kavalkád lesz. De azt is hozzátették, hogy minden minijáték hozzá is tesz majd valamit a sztorihoz, vagyis nem csak egy egyszerű minijáték-gyűjteményről van szó.

Bevallom, továbbra sem nagyon tudom hová tenni a Spookware-t. De szerencsére aki szeretne a végére járni, hogy akkor most végül is mi lesz ez az egész, annak nem kell sokat várnia: az első epizód augusztus 26-án, vagyis holnapután debütál majd a Steamen.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware
  • Spookware

Spookware

Platform:

Fejlesztő: Beeswax Games

Kiadó: DreadXP

Megjelenés: 2021. augusztus 26.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!