Az ezredforduló környékének egyik legnépszerűbb játéka volt a Crazy Taxi, amely először árkád játéktermi gépeken, majd otthon Dreamcasten hódított. Az őrült autós játék a 2000-es évek elején további két számozott folytatást kapott, majd a franchise a hordozható játékgépekre (Game Boy Advance, PlayStation Portable) és a mobil platformokra (iOS és Android) tette át a székhelyét.
A rajongók talán már meg is feledkeztek ezekről a játékokról, de sokan közülük azért titkon reménykedhetnek, hogy egyszer majd újra előkerülnek. Nos, nekik lehet jó hír, hogy a Bloomberg jelentése szerint a Sega a Super Games névre keresztelt projektje részeként a Crazy Taxi franchise-t is fel kívánja támasztani.
Olyannyira, hogy állítólag már legalább egy éve folyik is az aktív fejlesztés. Egyelőre hivatalos megerősítés nincs, de a jelentés szerint néhány apró részlet már ismert lehet. Eszerint a kiadó olyasmi live service formátumban gondolkozik, amit a Fortnite is képvisel. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a játék ugyan ingyenes lehet, de kerülhet bele mikrotranzakció és akár NFT is. Akárhogy is, a premierre 2025 előtt aligha lehet számítani, vagyis elég nagy projektről lehet szó, ami még mindig a kezdeti fázisban jár.
De nem csak a Crazy Taxi az egyetlen klasszikus a Sega tarsolyában, amely újjá születhet. Ilyen a Jet Set Radio is, amely annak idején szintén Dreamcasten hódított, majd jóval később Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra, PC-re, PlayStation Vitára és mobil platformokra is újra kiadták.
A játékban egy banda graffitis-görkorcsolyás tagját alakítottuk, akivel mindenfelé falfirkákat hagyhattunk Tokió házainak falán, fogócskázhattunk a rendőrökkel és persze rivális bandákkal is balhézhattunk. Elvileg ez a játék is része a Sega Super Games projektjének, vagyis valamikor a jövőben visszatérhet. De erről még annyit sem tudni, mint a Crazy Taxiról.