28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Jövő ősszel hálóhintázhat be a Spider-Man 2

A Sony jövő évi tervei között kiemelt helyet foglal el az Insomniac Games akció-kalandjátéka.

Írta: GeryG

2023 egyik legnagyobb – egyelőre konzolexkluzív – durranása a Spider-Man 2 lehet. Az Insomniac Games 2018-ban felhőkarcoló magasságokba emelte a szuperhősös videojátékok mércéjét a Spider-Mannel, amit azóta sem ugrott meg senki, ők is csak alig. A 2020-as önállóan is futó kiegészítő, a Spider-Man: Miles Morales remek volt, de már akkor is mindenki az igazi folytatást várta.

Az Insomniac Games tavaly ősszel jelentette be, hogy már dolgoznak a Spider-Man 2-n, amely egy rövid, de nagyon is sokatmondó előzetesben mutatkozott be. Ebből kiderült, hogy a két Pókember lelkes együttműködésben aprítja a gazfickókat Manhattan utcáin. Illetve az is, hogy életük legkeményebb ellensége vár rájuk Venom személyében.

A trailer végén már akkor is a 2023-as évet jelölték meg premierdátumnak, de ezt most a Sony egy picit pontosította. Sajnos egyelőre nem egy teljesen pontos premierdátumról van szó, hanem csak egy megerősítésről. Eszerint a premierre a terveik szerint valóban 2023-ban kerülhet sor – kizárólag PlayStation 5-ön –, de annyival többet árultak el, hogy valamikor ősszel jelenhet meg a játék.

Sajnos az első játékmenet-bemutató, illetve az első részletek még mindig váratnak magukra. De legalább most már azt ígérik a készítők, hogy a következő hónapokban megnyílnak majd az információcsapok és többet is megtudhatunk az év egyik legjobban várt játékáról.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Marvel's Spider-Man 2 (2023)

Platform:

Fejlesztő: Insomniac Games

Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Megjelenés:
2023. október 20. PS5
2025. január 30. PC

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!