28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Olyat mondott a Take-Two feje a GTA VI-ról, hogy leesett a hajunk

Strauss Zelnicket egy konferencián kérdezték meg a játék PC-s változatáról.

Írta: GeryG

Mint ismert, a Take-Two Interactive sok-sok évnyi várakozás után végül tavaly decemberben jelentette be hivatalosan, hogy készül a Grand Theft Auto VI. Természetesen a Rockstar Games dolgozik rajta (vélhetően iszonyú régen már), akik egy mutatós és főleg hangulatos trailerben leplezték le a játékukat.

Mit lehet tudni a GTA franchise-ról, ha a megjelenésről van szó? Azt, hogy leszámítva az első két részt, mindig, mindegyik nagy epizód először konzolra vagy konzolokra érkezett meg. A GTA III, a GTA: Vice City és a GTA: San Andreas esetében nagyjából fél évet kellett várni a PC-s premierre a PlayStation 2 után. A GTA IV-nél is hasonlóképp alakult az kronológia 2008-ban. Ám a GTA V már egészen más kávéház volt. Ott bizony a 2013-as PS3 és X360 premiert követően jó másfél évnek kellett eltelnie, hogy PC-n is elérhetővé váljon (közbe szúrva egy PS4 és X1 premiert).

A rajongóknak tehát volt már ideje hozzászokni, hogy PC-re mindig csak utólag jön az aktuális Grand Theft Auto. Mi a helyzet a GTA VI-tal? Nos, természetesen tavaly decemberben csak PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re jelentették be, PC-ről még hírből sem volt hír. A Take-Two vezetőjét, Strauss Zelnicket meg is kérdezték erről a napokban egy konferencián, ahol a zsenialitás határát súrolóan politikus választ adott:

„Egy bejelentés hiánya olyasmi, ami nincs kőbe vésve, amennyire én meg tudom mondani, hiszen az egyetlen dolog, ami történhet egy bejelentés hiánya után, az a bejelentés, gondolom, esetleg a bejelentés hiányának megmaradása, azt hiszem, ez is előfordulhat. Ez nem jelenti azt, hogy egyik vagy másik kőbe lenne vésve.” - lefordítva: nesze semmi, fogd meg jól. Azért Zelnick még tudta fokozni:

„De a Rockstarnak van egy olyan megközelítése a platformokkal kapcsolatban, amit már korábban is láthattunk, és a megfelelő időben további bejelentéseket fognak tenni. Hiszem, hogy az üzletágunk számára az a helyes stratégia, hogy ott legyünk, ahol a fogyasztók vannak, és történelmileg ez a vállalat azt tette, hogy a fogyasztókat bárhol, bármilyen platformon megszólította, ahol voltak, és ez idővel értelmet nyert.”

Összefoglalva, az hogy nem jelentették be PC-re a GTA VI-ot, csupán annyit jelent, hogy nem jelentették be PC-re a GTA VI-ot. Se többet, se kevesebbet. Nem jelenti azt, hogy később még nem jelenthetik be, ahogyan azt sem, hogy később még bejelenthetik. Így működik ez. De azért ismerve a Rockstar Games és a Take-Two GTA-üzletpolitikáját, ne legyenek kétségeink, hogy amint jól megfejték a konzolos kiadást, jönni fog a PC-s verzió is. Csak az a kérdés, ezúttal mennyit kell majd várni rá. Na az viszont nem lesz mindegy…

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!