A zord időjárás ellenére összesen 39 csapat, azaz csaknem 200 diák küzdött meg egymással tegnap, az Electronic Arts Magyarország FIFA 06 4v4 focikupájának döntőjén. A versenysorozatra 4+1 fős csapatok nevezhettek, akiknek két színtéren kellett küzdeniük egymással: az első félidőben hagyományos fociban, míg a második félidőben Xbox játékkonzolon. A bajnokságra 11 és 18 év közötti fiatalok jelentkezhettek, akik négy korcsoportban mérkőztek meg egymással. A regionális fordulók során korcsoportonként az első két helyezett jutott tovább a döntőbe, ahol a kategóriák legjobb tíz csapata mérte össze tudását.
Az előzetes várakozásokat magasan felülmúlva az elődöntőkön összesen 201 csapat – azaz több mint 1000 diák – vett részt, és a nevezési helyek már a focikupa indulását megelőzően beteltek. Az elődöntők kivétel nélkül fergeteges hangulatban, hatalmas szurkolótábor jelenlétében zajlottak, akik a kedvenc csapatukkal együtt, mind a focipályán, mind a játékkonzolok előtt hangos üdvrivalgással vagy épp sajátos csatakiáltással üdvözölték a gólokat.
A tegnapi döntő során Ganxta Zolee, Harsányi Levente, Nacsa Olivér és Rakoncai Imi, az R-Port frontembere is bebizonyították, hogy nemcsak saját műfajukban, de a virtuális focipályán is megállják a helyüket. Bár a rossz idő megakadályozta őket abban, hogy a valós pályán összemérjék erejüket, de az Xbox-on való viadaltól még az eső sem riaszthatta el őket! A FIFA 06 játékon – mely péntektől kerül a hazai boltokba – Ganxta és Rakoncai a Boca Juniors, míg Harsányi és Nacsa a Barcelona színeiben mérkőztek meg egymással. A küzdelmet Világi Péter közvetítésében szurkolhatták végig a rajongók.
Rakoncai Imi, aki a valódi életben profi focista, első alkalommal próbálkozott a játék számítógépes változatán. Társai, Ganxta, Nacsa és Harsányi azonban már rutinos versenyzők, rendszeresen tartanak FIFA házi bajnokságokat is. Ganxta FIFA-beli profizmusa és Rakoncai életszerű tapasztalata azonban meghozta gyümölcsét: a csapat 3-0-ra verte a FIFA-ban egyébként otthonosan mozgó Harsányi – Nacsa párost.
Helyezések:
I. kategória – 1993-94-es korcsoport
1. Dávid és csapata – Pécs
2. Junior FC – Debrecen
3. Siklósi Kakasok - Pécs
II. kategória – 1991-92-es korcsoport
1. Barcelona – Budapest
2. BVSC – Four – Debrecen
3. Kistehén – Szeged
III. kategória – 1989-90-es korcsoport
1. Mákostészta – Budapest
2. FC Fortuna – Szeged
3. Fantastic Four – Győr
IV. kategória – 1987-88-as korcsoport
1. Alco Hools – Budapest
2. Habos Taxi – Győr
3. Botláb - Győr
Az egyes kategóriákban az első helyezett csapatok tagjai Xbox játékkonzollal, adidas ajándékcsomaggal, és vadonatúj FIFA 06 játékkal lettek gazdagabbak, de a további helyezettekre is értékes nyeremények vártak. A nyeremények összértéke meghaladta a 2 és fél millió forintot.
FIFA 2006 4v4 Focikupa eredmények
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]




