A tavalyi évben megjelent DJ Hero kisebb felüdülés volt a Guitar Hero és Rock Band sorozatok özönében. Személy szerint nem kedvelem a játékban megtalálható zenei stílust, de az új lemezjátszó-kontrollerre épülő szórakoztató játékmenet mégis magával ragadott. És bár nem volt elsöprő siker az első rész, az Activision úgy gondolta, ad még egy esélyt ennek a sorozatnak is, így nemrégiben megérkezhetett a boltokba a DJ Hero 2.
Az új rész egyszemélyes karrier módja az Empire nevet kapta, és azt kell mondjam, remekül összerakták. Hat helyszínen kell DJ-inkkel helyt állni, Ibizáról indulva különböző nagyvárosok klubjaiban. 3-4 számból álló setlistek, megamixek és néhány párbaj vár ránk mindenütt. Szokás szerint minden szám teljesítéséért csillagokat gyűjtünk, ezekből megfelelő számút kell összeszednünk mindig a továbblépéshez.
A játékmenet alapja amúgy nem nagyon változott, a lemezjátszó három gombját kell nyomkodnunk, illetve a crossfadert rángatnunk jobbra-balra, időnként pedig tekerhetjük a hangot torzító potmétert, vagy scratchelhetünk a lemezjátszón. Nagyon jó ötlet viszont, hogy behozták a freestyle lehetőséget a játékba. A számok bizonyos részein végre mi magunk mixelhetünk vagy szabadon scratchelhetünk, a zene pedig tevékenységünktől függően alakul. Ráadásul valamennyire ezt is pontozza a játék, hogy mennyire vagyunk kreatívak a freestyle részeknél. Szintén változás, hogy a piros gombbal előhozható effektek most már nem egy általunk választott készletből jönnek, hanem a számba illeszkedően.
A DJ Hero 2-t a fejlesztők elmondásuk szerint alapvetően kétszemélyes játékmódra tervezték, ezt vetítik előre az Empire mód párbajai is. De míg a karrier részben egy-egy gép által vezérelt DJ ellen küzdenünk, a kétszemélyes játékban már valós emberekkel játszhatunk. Ekkor vagy két kontrollerre van szükségünk (pont emiatt boltokba került olyan csomag is, amely helyből kettő darabot tartalmaz belőle), vagy a neten keresztül csatlakozhatunk másik játékoshoz. Többféle játékmód vár ránk, például csillagból kell többet össze gyűjtenünk, mint a másik játékos, vagy a szeletekre osztott számoknál checkpointonként értékeli teljesítményünket a játék és aki több szakaszt nyer, az a győztes a végén.
Az első részben volt néhány szám, amelyekhez gitárral is csatlakozhattunk. Ennek igazából nem láttam sok értelmét, elég béna mixek voltak amúgy is, a gitárosnak nem nyújtott nagy élményt az egész. Ezúttal ez kimaradt, de jött helyette egy másik feleslegesnek nevezhető funkció: mikrofonnal szállhat be egy második játékos. Ennek azonban még kevesebb értelme van, ugyanis egy mixet énekelni, folyamatosan váltva a két dal között, vagy akár egy Prodigy: Firestarter remix szövegét követni teljes mértékben borzalmas és értelmetlen.
Ahogy korábban már említettem, a játékmenet sokkal jobb lett az előző résznél, számomra azonban a számlista inkább visszalépés volt, még távolabb éreztem magamtól a felhozatalt. Ennek oka elsősorban, hogy inkább a rock-metal vonal mentén vannak a kedvenceim, de azért ezúttal is találtam köztük régi kedvenceket, még ha néha furcsán átmixelve. Ilyenek voltak például 2Pac és Dr. Dre együttműködéséből a California Love, a Prodigytól a Firestarter vagy az Omen, vagy a Deee-Lite fiatalkoromban hallott Groove is in the Heart száma. ( A teljes mixlista a wikipedia oldalán található meg.)
Az újdonság varázsa ugyan mostanra már elveszett, de a számos ponton történt finomítások és újítások, valamint a kétszemélyes játéklehetőség erőteljes kiemelése egy igazán jól sikerült zenei ritmusjátékká tették a DJ Hero 2-t. Persze ahogy az előzőnél is, úgy most is fennáll, hogy leginkább a benne szereplő zenei stílus kedvelőinek ajánlott.